„A kis magyarok” Dr Hajtó Vera előadása

2023. 05. 10.

2023 Május 9.-én Dr.Hajtó Vera, történész volt a vendégünk, aki fantasztikus, lélekemelő előadást tartott „A kis magyarok” címmel, a belga-magyar gyermekmentő akciókról 1923-27, valamint 1946-48 között.

Mintegy 40 interjút készített azon már időskorba lépett emberekkel, akik annak idején gyermekként részesei voltak ezen akcióknak. Döbbenetes élményekről, történetekről, sorsokról hallhattunk.

Megtudhattuk, hogy miért Belgium volt az az ország, amely közel 23 ezer magyar gyermeket fogadott be a fennti időszakokban; egyáltalán miért küldték a szülők gyermekeiket a távoli országba; mi volt a szerepe az önkénteseknek; hogyan működött együtt és járult hozzá Joseph Mercier belga kardinális és Knébel Miklós atya, mint kulcsszereplők a sikeres akcióhoz.

Rendkívüli élményt jelentett számunkra mind a svájci Vöröskereszt 1920-ból származó, digitális filmanyaga, mind a korabeli fényképek, amely a valóságot mutatták be, hogyan indultak útnak a gyerekek, hogyan érkeztek meg kis cédulákkal a nyakukban, hogyan fogadták őket a nevelőszülők, majd hogyan tértek vissza Magyarországra.