BÉCSI VENDÉGSZEREPLÉS

2013. 05. 31.

Bogdány Bécsben. Mi az apropó, mi a közös pont? Egy ausztriai magyar szervezet, az Európa-klub meghívásának eleget téve vendégszerepelt községünk a császárvárosban. Érdekes felvetés volt a meghívó fél részéről, hogy nemzetiségi programmal képviseltessük Bogdányt egy ausztriai magyar közegben. És találó: az Ausztriában élő magyarok ismerői és részesei két kultúra hatásainak, folytonos párbeszédének, amely környezetükben, részvételükkel, talán legtöbbször önmagukban

is zajlik. És a bogdányi svábság sincs ezzel másként. Magyarországon élő nemzetiségként, kultúrájára büszke kisebbségként teszünk hozzá az ország kulturális gazdagságához, értékéhez. Hagyományainkat tisztelve vagyunk részesei, ismerői és értői két kultúrának, csak úgy, mint ők. Csak épp a közelítés, a történeti ok más és más. Változatos programmal készültünk a Collegium Hungaricum épületében megtartott rendezvényre. Bevezetőnek egy kisfilm mutatta be Dunabogdányt. Majd a fiatalok a Leutenbachban már debütáló Lepsénynél még megvolt című Nóti Károly bohózatot mutatták be német nyelven. Ezt követte a Svábzenekar tagjaiból felállt fúvósötös indulója, közös műsoruk a Bogdaner Singkreis-szal, majd a dalkör önálló műsora, melyet egy újabb induló zárt, ahol spontán táncra perdültek a jobbkedvű dalkörösök. Az est befejezéseként vonós hangszerelésű dalokat adott elő a Bogdaner Dorfmusikannten. A bogdányi dialektus is megelevenedett egy vidám történet erejéig, amelyet Ott Annamária adott elő. Köszönjük a meghívást a klub részéről falunk szülöttének, Sas Lászlónak.

Wien bleibt Wien. Bécs Bécs marad. Marad, ami. Nekünk egy kedves emlék.

Liebhardt András.

Bogdányi Híradó, 2013. május