2022. január – június

BESZÁMOLÓ AZ „EUROPA”-CLUB 2022. I. FÉLÉVI RENDEZVÉNYEIRŐL 2022. január 13.                                                                                  Collegium Hungaricum Az „Europa”-Club évi rendes közgyűlése Sikeresen tudta megtartani egyesületünk az évi rendes és egyúttal tisztújító közgyűlését a Collegium Hungaricumban, amelyet Sass László, vezetőségi tagunk vezetett. Dr.Smuk András, elnök köszöntője és értékelője után Sáskáné Nádas Ágnes számolt be a 2021. évi rendezvényekről. A … „2022. január – június” bővebben

BESZÁMOLÓ AZ „EUROPA”-CLUB

2022. I. FÉLÉVI RENDEZVÉNYEIRŐL

2022. január 13.                                                                                  Collegium Hungaricum

Az „Europa”-Club évi rendes közgyűlése

Sikeresen tudta megtartani egyesületünk az évi rendes és egyúttal tisztújító közgyűlését a Collegium Hungaricumban, amelyet Sass László, vezetőségi tagunk vezetett. Dr.Smuk András, elnök köszöntője és értékelője után Sáskáné Nádas Ágnes számolt be a 2021. évi rendezvényekről. A professzionális pénzügyi beszámolót Nagy Eleonóra pénztárosunktól hallhattuk. Az egyesület vezetősége újfent egyhangúan megválasztásra került. Vezetőségünk bővült: Nagy Árpád személyében újabb értékes segítséget kaptunk. Önkét lemondott felügyelő bizottsági tagi tisztségéről Pusztay Csaba barátunk, aki továbbra is aktív tagunk maradt.

2022. február 23.                                                                                      Collegium Hungaricum

Kincskereső Kisködmön, az APNOÉ zenekar előadásában

 Móra Ferenc örökéletű tanmeséjét Lackfi János, József Attila-díjasköltő dolgozta át zenés mesejátékká. A gazdagságról álmodó Gergő a gyermeki varázsvilág és a valóság határán egyensúlyozva jut egyre közelebb azokhoz az igazán fontos emberi értékekhez, amelyekre az APNOÉ zenekar csodálatos előadásmódjával is a gyermekek figyelmét irányította.

2022. március 10.                                                     Weghuberpark/Collegium Hungaricum

Március 15-i Ünnepi megemlékezés

Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharcra 2 év után végre újból méltó keretek között emlékezhettünk, a bécsi Weghuberparkban, az egyesületünk által készíttetett Bessenyei György mellszobornál. Menstik Szilvia, egyesületünk alelnöke és a Kerekasztal elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd ezt követően a Magyar Nagykövetség részéről Beniczkyné Kozlik Erika, tanácsos asszony tolmácsolásában hallhatuk Bóta Zsolt követ úr e jeles eseményre készített ünnepi beszédét.

A főhajtással és koszorúzással egybekötött megemlékezés fényét a Rézsarkantyú citera zenekar és Kilyénfalvi Gábor ünnepi műsora tovább emelte.

Ugyanezen este Arató György, tanár és kulturális diplomata értékes előadását hallhattuk az ünnep tiszteletére a Collegium Hungaricum falai között, a „Magyarok Mózeséről”, a bulgáriai különleges Kossuth-kultuszról.

2022. március 23.                                                                                   Collegium Hungaricum

„Az erdélyi magyar társadalom a Securitate szorításában”-Csáky Zoltán előadása

Március 23-án egyesületünk meghívására érkezett Csáky Zoltán, a Duna Televízió egyik alapító tagja, a Heti Hírmondó volt főszerkesztője, műsorvezetője, író. Rendkívül érdekes előadását „Az erdélyi magyar társadalom a Securitate szorításában „címmel tartotta, amelyben számos személyes, döbbenetes élményt osztott meg a résztvevőkkel. Az előadást követően a „Nyomomban a kék farkasok” című könyvének dedikálásra is sor kerülhetett.

2022. március 26.                                                                                   Collegium Hungaricum

Római Karnevál – a Soproni Petőfi Színház eladásában

Hubay Miklós történetét a Soproni Petőfi Színház művészei hozták el Bécsbe, óriási sikert aratva. A darab főhősét, Lánczy Margitot, az egykor ünnepelt színésznőt, most páholynyitogató és éhhalálra készülő asszonyt Farkas Ibolya, színművésznő alakította, aki drámai és fergeteges előadásával a nézők szívét azonnal elnyerte.

2022. április 7.                                                                                         Collegium Hungaricum

„Magyarnak maradni Erdélyben” – Dr.Szabó Csaba előadása

Dr. Smuk András elnök úr vezetésével informatív, lendületes kerekasztal-beszélgetésen vehettünk részt, amelynek keretében rendkívül értékes gondolatokat osztott meg velünk Dr. Szabó Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és munkatársa, Mikó Zsuzsanna, jogász. Azon kérdésekre keresték a választ, hogy az erős asszimiláció ellenére hogyan lehet magyarnak maradni Erdélyben, hogyan lehet segíteni, hogy a magyarság továbbra is fennmaradjon. Kitértek számos történelmi fordulópontra is a középkortól kiindulva, amelyek Trianonhoz vezettek. Bemutatták a „Magyarnak maradni Erdélyben” c. kiadványt, amely 25 olyan erdélyi magyar hírességről szól, akik jelentősen meghatározták a magyar kisebbséget Trianon után a rendszerváltásig. Életútjukon, szellemi örökségükön keresztül mutatja be a könyv, hogyan segítették ezen személyiségek a magyarság fennmaradását, milyen útmutatást kínáltak, és hogyan járultak hozzá 70 év kulturális pezsgéséhez a magyarság fennmaradása érdekében. Főigazgató úr zárószavait szívünkbe véstük: „Ha valamiről lemondunk, az elveszett. Amíg érdekel bennünket Erdély sorsa, addig megmarad.”

2022. április 21.                                                                                                             AMAPED

„Trianon és a geográfia”- Dr. Kubassek János előadása

Szenzációs előadást hallhattunk Dr. Kubassek János, geográfus, történész, múzeumigazgató úrtól, aki rendkívül érdekes ismereteket osztott meg velünk „Trianon és a geográfia” címmel tartott prezentációjában.

Rávilágított, hogy bár a történelmi események mindig egyféleképpen történnek meg, de különböző aspektusokból vizsgálják őket és így más-más a megítélés, a véleményalkotás. Trianon sokáig tabukérdés volt, kutatni sem engedték. A földrajztudósok hagyatéka az érdi múzeumban fellelhető e témával kapcsolatban is. Megtudhattuk, miért volt muszáj aláírni a magyar delegációnak a trianoni békeszerződést, miért nem volt más választás, hogyan bántak a delegáció tagjaival, hogyan nézett ki gróf Teleki Pál etnikai térképe, kik írták alá (16 ország) a trianoni szerződést és hogyan részesült Magyarország területéből 9 ország. Elképesztő fényképes dokumentációt láthattunk az előadás során.

2022. május 11.                                                                                          Collegium Hungaricum

„Magyar Hősök és Szentek” – zenés időutazás a Kecskés Együttessel

Fantasztikus és különleges történelmi utazásban és egyúttal zenei élményben lehetett egyszerre részünk a Kecskés Együttes csodálatos, előadása révén.

Több mint 50 hangszerrel érkezett a zenekar, amelyek bemutatásra is kerültek, így megismerhettük a tilinkótól a szimfóniáig, a görbe kürttől a viola da gamba-ig a széles repertoárt. A zenekar alapítóját, L. Kecskés Andrást, mint élő legendát köszönthettük, szavai, előadása mindannyiinkat megérintett.

Az estén keresztül Pálmai Árpád, egyházzenész kalauzolt minket moderátorként, egyúttal ő maga az együttes énekeseként nyújtott lenyűgöző teljesítményt. Lélekemelő dallamokat hallhattunk zenés emlékezetként többek között Szent István Király, Szent László és Mátyás király, továbbá a Hunyadiak, Rákóczi korára vonatkozóan is. Különleges zenei gyöngyszemekkel találkozhattunk, mint pl. koronázási könyörgő ima vagy épp a Kinizsi Bibliából részlet. Igazi tanúságtétel volt az együttes előadása keresztény értékeinkről, nemzeti identitásunk megőrzésének fontosságáról.

2022. május 24.                                                                                  Magyar Nagykövetség

Jótékonysági Koncert a beregszászi (Kárpátalja) gyermek megsegítésére

Egyesületünk ismét jótékonysági koncertet szervezhetett sok segítő kéz közreműködésével. Hálás szívvel köszönjük, hogy e lélekemelő rendezvénynek ismét Magyarország Bécsi Nagykövetsége adott otthont.

Igazán szívhez szóló köszöntőszavakat hallhattunk Bóta Zsolt, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter úrtól, a nagykövetség első beosztott diplomatájától, aki a teljes rendezvény moderátori feladatait is elvállalta házigazdai minősége mellett, méltó keretet adva a csodálatos zenei programhoz.

Dr. Smuk András, egyesületünk elnöke tájékoztatta a résztvevőket a jótékonysági koncert céljáról, a beregszászi gyermekek helyzetéről, valamint a Beregszászért Alapítvány „Europa” – Clubhoz való szoros kötődésről.

Beszédét követően Védnökünk, Prof. Dr. Vízi E. Szilveszter úr, a Magyarország Barátai Alapítvány elnökének képviseletében Grifatong Eszter olvasta fel elnök úrnak a jótékonysági koncert kapcsán megfogalmazott csodálatos gondolatait és méltató szavait.

Ezt követően a résztvevők szívhez szóló, fantasztikus zenei élményben részesülhettek az Internationale Donauphilharmonie művészeinek jóvoltából, akik között köszönthettük többek között a Virtuózok ifjú tehetségeit is.

Minden közreműködőnek, szponzornak és minden résztvevőnek, adományozónak ezúton is szívből köszönjük, hogy közös segíteni akarásunk ilyen gyönyörű rendezvényt, közös élményt és legfőképp a rászoruló gyermekeknek anyagi támogatást eredményezhetett!

https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3157281/281/

2022. június 1.                                                                                            Collegium Hungaricum

„Trianoni harangok”- Meister Éva és Fábián Zoltán előadása

Egyesületünk meghívására érkezett Bécsbe 2022. június 1-én a „Trianoni harangok” c. előadás, amelynek keretében versekkel és dalokkal emlékezett Trianonra Meister Éva színművésznő, a Magyar Kultúra Lovagja, valamint Fábián Zoltán, énekes, zenész. Mindketten a „Magyar Művészetért” Ex-Libris díjjal kitüntetett művész.

A csodálatos, lélekemelő estet maga Meister Éva rendezte ugyanazon címmel, amellyel írását 2010-ben jelentette meg édesapja halálára emlékezve, és amely számos könyvben, folyóiratban is fellelhető volt.

Az előadás a trianoni életérzésről, az egyéni és közösségi tragédiáról szólt, valamint a reményről, hogy a nemzet és a magyar Haza volt, van és lesz, örökkön örökké, „még ha leszakad az ég is”.

2022. június 12.                                                                                    Bad Deutsch-Altenburg

Ünnepi megemlékezés a Szent István szobornál és a Mária templomban

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepén tartotta az „Europa”-Club a hagyományos ünnepi megemlékezését Bad Deutsch-Altenburgban, ahol Szent István királyunknak köszönhetően épült a Mária-templom és vált a magyarság fontos zarándokhelyévé.

Az egyesület által 2016-ban állított Szent István-szobor ünnepélyes megkoszorúzása ismét alkalmat adott a magyar identitástudat megerősítésére, hazaszeretünk méltó kifejezésére.

A megemlékezés szentmisével kezdődött, amelyet Dr. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott Esztergom-budapesti segédpüspök atya celebrál. Ezt követően Bóta Zsolt, a bécsi Magyar Nagykövetség első beosztott diplomatája, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter úr lélekemelő ünnepi beszédét hallhattuk. Ezután került sor Szent Királyunk mellszobrának megkoszorúzására, melyet Dr. Smuk András elnök úr méltató szavai kísértek. A templomban ünnepi hangversennyel folytatódott a program, a Nemzetközi Dunafilharmónia művészeinek közreműködésével, amelynek keretében A. Vivaldi és Fr.Doppler műveiből csendültek fel dallamok.

2022. június 25.                                                                                    Collegium Hungaricum

Koldusopera – Soproni Petőfi Színház előadása

Június 25-én, egyesületünk meghívására érkezett Bécsbe a számos nemzetközi versenyt és fesztivált megjárt Discantus Énekegyüttes. A Koldusopera feldolgozását fantasztikus sikerrel állították színpadra, amelyet most a bécsi közönség is élvezhetett a Collegium Hungaricumban. Olyan barokk darabhoz nyúltak, amelyet egyszerre historikus és modern szemlélettel dolgoztak fel.

A mű korszerű, magyar fordításán, a dramaturgia, a színpadi és zenei rendezés is mind az együttes tagjainak munkája. Egyszerre láthattunk barokk operát és ízig-vérig fekete komédiát. Fantasztikusan izgalmas, magával ragadó zenei és színházi élményben lehetett részünk, amelyet ezúton is köszönünk a művészeknek!

2019. szeptember – december

1.         Szeptember 12-15., csütörtök-vasárnap                          Dél-Bajorország

„Bajorország magyar emlékei”

Kultúrtöténeti kirándulás Dél-Bajorországba

Mátyás Ibolya
vezetésével, a Gabbiano Travel utazási iroda szervezésében egyesületünk
Dél-Bajorországban tehetett különleges kultúrtörténeti látogatást. Ennek
keretében a résztvevők megismerhették a bajorországi kultúrörökség
látnivalóinak a magyar történelemmel szorosan összefüggő emlékeit. Altöttingben,
a kegykápolnát, Bobbingenben, a Lech-mezei csata emlékkövét, Landshutban a
magyar katonai sírkertet, és a Rákóczi nevét viselő úton, a Rákóczi-forrást, az
Andechsi Benedek rendi kolostortemplomban, az Árpád-házi Szent Erzsébet mennyasszonyi
ruháját, Ulmi székesegyházban is az Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázoló
festmény, és a Duna parton a bronzhajóval díszített obeliszket a kitelepültek
emlékművét, továbbá Münchenben és Augsburgban  
magyar szobrászok és festőművészek alkotásait.

2.         Szeptember 25., szerda, 19 óra                            Collegium Hungaricum

Rákóczi- és kuruc emlékek nyomában Európában – Emlékhelyek Ausztriában

Dr. Messik Miklós, a MEVE elnökének előadása és a témához kapcsolódó
kiállítás

Dr.
Messik Miklós, a „Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület”
elnöke rendkívül színes előadását hallhattuk, melynek keretében II. Rákóczi
Ferenc ifjúkori utazásainak, majd a vezérlőfejedelem és kortársai bujdosásainak
helyszínei kerülnek bemutatásra. Az előadás után megtekinthettük a témához
kapcsolódó kiállítást is, mely csak egy kis szeletét mutatja be a külföldi,
magyaroknak emléket állító helyeknek. Számos további jelölt és jelöletlen
külföldi emlékpont vár még arra, hogy bekerüljön ebbe a gyűjteménybe, erről is
bővebb információval gazdagodhattunk.

3.         Október 22., kedd, 19 óra                                   Collegium Hungaricum

Csáky
Pál: „Egy nap az örökkévalóságból” c. drámája a budapesti József
Attila Színház előadásában

Az 1956-os
forradalom és szabadságharcra emlékezve, Csáky Pál: „Egy nap az
örökkévalóságból” c. drámája került bemutatásra a budapesti József Attila
Színház előadásában, Telihay Péter rendezésében. Katartikus élményt okozott a
nézőknek a Nagy Imre szerepét játszó Újréthy László és a Kádár Jánost alakító
Kiss Gábor színművész. A gyilkos és az áldozat képzeletbeli találkozás során
nemcsak szembesítésre, végső elszámolásra, a bűn
és bűnhődés hullámaiban való vergődésre kerül sor. Ideológiai vitákat
folytattak; kérdések sorát dobálták egymás felé, miközben mindketten
rávilágítottak saját nézőpontjukból súlyos történelmi igazságokra. A néző
feladata pedig az volt, hogy eldöntse, kinek van igaza…

Nagy Imre szembesíti
Kádárt, az „ócska tömeggyilkost”, a „politikai hatalmat kötéllel
biztosítót” a legnagyobb félelmeivel: saját népétől való félelmével és
hatalmának elvesztése iránti félelmével…Nem adott feloldozást bűnei alól, de
egy gondolattal mégis könnyít a lelkén : „János, Te voltál az egyetlen, akiben
megszólalt a lelkiismeret…”

A XX. századi
magyarság sorskérdéseit, politikát, történelmet érzelmekkel teli, mégis logikus
gondolatokkal tárja elénk a darab. Rávilágít e máig aktuális és talán minden
vezető felé feltehető kérdésre és tézisre: „Azt kell megnézni, mi marad
utánad.” s
„Vajon melyikünk vitte előbbre az ország életét?”

4.         Október 26., szombat, 15 óra                                              Jánossomorja

Ünnepi
megemlékezés és koszorúzás az 1956-os forradalom és szabadságharc
63.évfordulója alkalmából

Az „Europa” – Club és Jánossomorja
önkormányzata ismét közösen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc
hőseire az Andauba vezető út mentén, 2011-ben közösen felállított
kopjafánál, amely a több mint 60 éve a nehéz szívvel hátra-hátranézegető
menekülőkre emlékeztet.

Lőrincz György polgármester megható szavai után, Dr. Smuk András elnök
köszöntötte a megjelenteket, emlékezvén a személyesen is átélt eseményekre,
valamint az idén 55 éves egyesület megalakulására, történelmi múltjára, az
egyesület 1956 eszméihez való hűségére.

Utóbbi gondolatokat Csáky Pál politikus, író is megfogalmazta ünnepi
beszédében. Többszörösen hangsúlyozta, hogy dícsőség illeti mindazokat, akik
akár fizikai áldozatot hoztak, akár megőrizték és továbbadják 1956 szellemi
örökségét. Kiemelte, hogy az embernek joga van a szabadsághoz és ezt semmilyen
diktatúra nem szoríthatja gátak közé. A történelem győztesei mi lettünk, ezért
az emlékezés mellett ünnep is kell legyen a mai nap.

5.  November 9., szombat, 15 óra      Bad-Deutsch Altenburg, Mária Templom

Ökomenikus
Imaóra és koszorúzási ünnepség

Németóváron
(Bad Deutsch Altenburg), a Mária templomban Ökomenikus Imaórára és koszorúzási
ünnepségre került sor. Karvansky Mónika, református lelkész (Bécs), Molnár
Tamás, felvidéki katolikus pap és Kiss Miklós evangélikus esperes
(Mosonmagyaróvár) lélekemelő szavait, és Németh Imre felvidéki énekes zenész,
az Ifjú Szívek mellett működő régi zenei együttes művészeti vezetőjének lelket
simogató zenei betétjeit halottuk. Majd ezt követően Dr. Nagy Andor, rendkívüli
és meghatalmazott nagykövet ünnepi beszédének megindító gondolatai, az
emlékezés és az összetartozás jegyében mindannyiunk számára csodálatos
útravalót jelentettek. Az imaórát követően koszorúzási ünnepség keretében
rótták le tiszteletüket a jelenlévők az 56′-os ausztriai magyarok szimbolikus
sírjánál.

A megemlékezés után sátorban meleg tea, forralt bor és
pogácsa várta a vendégeket.

Az ünnepséget követően a Nemzetközi Duna Filharmónia Pozsonyba,
a Prímási Palotába invitálta a vendégeket, ahol emlékezetes Centrope
gálakoncertre került sor.

6.         November 21., csütörtök, 19 óra                        Collegium Hungaricum

Márai Sándor: „A Gyertyák csonkig égnek” c. regényéből
készült színjáték a Soproni Petőfi Színház előadásában

Márai
Sándor: „A Gyertyák csonkig égnek” c. klasszikusa már körbejárta és
meghódította a világot. Ezúttal Bécsben, az „Europa”-Club meghívására
került bemutatásra a darab elsöprő sikerrel, a Soproni Petőfi Színház remek
színművészeinek előadásában. Szilágyi Tibor (Kossuth- és Jászai díjas, kiváló
és érdemes művész), Szélyes Ferenc (Jászai-díjas színművész) és Major Zsolt
színművész előadása magával ragadta a közönséget, ahogyan a vádak és
védekezések viharában feltárták a lelkek titkait, a szenvedély mélységét, a
keserű indulatoktól fűtött leszámolási vágyat.

Két
fiatal katona, két testi-lelki jóbarát negyven évvel ezelőtt, most pedig két
gyanakvó, megkeseredett, lelkiismeret-furdalással teli öregember. A negyven év
alatt nem találkoztak, egyikük a trópusokon katonáskodott, másikjuk a kastélya
könyvtárában töltötte legtöbb idejét, bezárkózva. Találkozásuk a késői
leszámolás drámája. Mi történt azon a negyven évvel ezelőtti napon ? Milyen
halálos bűn követel most tisztázást? A kérdések mögött egy halott asszony,
Krisztina, amely egyikük szeretett felesége volt, a másiknak pedig élete legnagyobb
szerelme. Az egyik csalt és menekült, a másik maradt, de nem nyújtott segítő
kezet. Most azonban mindketten szembesülnek az árulással, most amikor már
elfogytak a gyertyák. Csonkig égtek.

7.         December 6., péntek, 17 óra                    Magyarország Nagykövetsége

Mikulás -Est az Amapeddel közösen

Ismét közösen várta idén a Mikulást az „Europa”-Club az
AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületével  a bécsi Magyar Nagykövetségen, december 6-án.

A rendezvényen több, mint 200 gyermek vett részt, akiket
a Nagykövetség dísztermében fogadott Magyarország bécsi nagykövete, Dr. Nagy
Andor. Köszöntő szavait követően a Mikulás érkeztével   megismerhették Szent Miklós történetét. A
gyermekek megajándékozását követően még kis büfé is várta a résztvevőket.

8.         December 15., vasárnap, 19 óra                        Collegium Hungaricum

Istentisztelet és közös karácsonyi ünnepség a Bécsi
Magyar Református Gyülekezettel

Az
„Europa”-Club és az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó
Szolgálat immár hagyományként, csodálatos közös karácsonyi ünnepi
istentisztelettel és adventi hangversennyel zárta az évet a bécsi Református
Templom falai között. Kátai Zoltán, Kossuth-díjas művész, magyar énekmondó,
népzenész lélekemelő előadásában hallhattunk magyar, csángó, székely egyházi
dalokat.

2019. január – június

1.         Január 10., csütörtök 18 óra / 19 óra                  Collegium Hungaricum

Az „EUROPA”-CLUB évi rendes
közgyűlése után

Mátyás Ibolya a
Gabbiano Travel utazási iroda vezetőjének vetítettképes beszámolója az egyesület
izraeli útjáról

A Szentföld kiemelt
fontosságú hely zarándokok és turisták részére, hiszen az Újszövetség szerint
itt született, tanított, feszítették keresztre, majd támadt fel a keresztények
által Megváltónak/Messiásnak nevezett Názáreti Jézus.

Itt találhatók a
legfontosabb szent helyek: Betlehem, Jeruzsálem, Názáret, Genezareti-tó,
Kapernaum, Jerikó, stb. – melyeket látni kell.

A mai Izrael történetét
évezredeken át a kultúrák és a vallások találkozása jellemezte, így több
világvallás (keresztény, zsidó, muszlin) tekinti szent helyének.

Azt gondolhatnánk, hogy
Izraelben fokozottan jelenik meg a zsidó kultúrák különbözősége, hiszen az 1948
évi államalapítás óta a világ minden részéről szinte folyamatosan áradnak a
zsidó bevándorlók, magukkal hozva az elhagyott ország kultúráját, szokásait.

            A vallási megosztottság Jeruzsálemben lelhető fel a
legjobban. Vannak zsidók, akik között kisebbségben vannak az ortodoxok; a
muszlimok, akik lehetnek síiták és szunniták; vannak drúzok, római katolikus,
kopt, görögkeleti és örmény keresztények, de vannak keresztény arabok is.
Mindezt kiegészíti a sokféle országból, a világ minden részéről érkező turista
és zarándok a békés egymás mellett élés reményében.

2.         Január 23., szerda, 19 óra                                  Collegium Hungaricum

KAISER LÁSZLÓ –DINNYÉS JÓZSEF: Versbemutató és
Kárpát-medencei költők énekelt versei

Kaiser László (költő, író,
szerkesztő, dramaturg) és Dinnyés József magyar zeneszerző, előadóművész,
„daltulajdonos”, énekes, gitáros. Költők között zenész, zenészek között költő vagyok.
Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él.
Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti
hagyományaim elől.

„A vers egyfajta
lélekközvetítés” – vélte Kaiser László egyik korábbi interjújában. Gondolataiba
most egy második közvetítőn keresztül tekinthetünk bele: a Szólt egy hang című
CD-n Dinnyés József válogat a költő verseiből. Kettejük munkájának eredménye
egy olyan zenei anyag, amelyben a rövid dalocskák a világot féltő ember töprengését
tükrözik.

Aki ismeri Dinnyés József
munkásságát, tudja, hogy ő a természetes versritmusra építi a dallamot, ezzel
ismerőssé téve hallgatói számára az egyszerű gitárkísérettel előadott
gondolatokat. Dinnyés a honlapján találóan foglalja ezt össze: „Életre hívom a
szöveg által sugalmazott dallamot és megszólaltathatom a költeményt.” Aki pedig
magyar földön született, a zsigereiben érezheti ennek hitelességét.

Kaiser László egy korábbi
interjújában mondja ki: „Teszem a dolgom, ettől megy előbbre a világ.” Verseiben
pedig azokról a bizonyosságokról, vagy éppen kétségekről, indulatokról beszél,
amelyek eközben felmerülnek: vajon jól teszem-e a dolgom? S ha másokkal nem
értek egyet, akkor nekem megéri-e árral szemben haladni? Visszatekintve az
életemre mennyire lehetek nyugodt? Hogyan fogok végül elszámolni Isten előtt,
amikor itt lesz az ideje? A végső következtetés szerencsére ugyanaz, mint ami
az idézett interjúban elhangzott.

3. Január 31.                                                                           AMAPED

Hedry Mária:
Zrínyi Ilona – monodráma

Zrínyi Ilona
szerepében: Juhász Róza

A monodráma hitelesen
mutatja be Zrínyi Ilona sokarcú, izgalmas alakján, drámai sorsán keresztül a
magyar történelem egyik legbonyolultabb s egyben legvitatottabb korszakát.
Zrínyi Ilona Thököly Imréhez és fiához, Rákóczi Ferenchez fűződő viszonya
alkotja a darab fő gerincét. Mint nő, mint anya, s egyben a hazaszeretet
példátlan emblematikus személyisége jelenik meg az előadásban, s teszi
hitelessé a konfliktusok közötti emberi nagyságát.

Az első jelenetben hajón
vagyunk, Zrínyi Ilona kíséretével és Thökölyvel száműzetésének utolsó és
legtávolabbi állomása, Kis-Ázsia felé halad.

Egyedül van a fedélzeten, s
az éjszaka csendjében megidézi életének állomásait. A darab során
vissza-visszatérünk a hajóra, s ez a színhely a keretjátéka az előadásnak.

Alakján keresztül képet
kapunk a XVII. századi Magyarország politikai állapotáról, katonai
eseményeiről, a kuruc korszak kezdeteiről. Emlékeiben megidézi apját, Zrínyi
Pétert, akit hős katonaként az osztrák császár perbe fogott, és árulás koholt
vádjával kivégeztetett.

Látjuk esküvőjén Munkács
várában, s a Thököly iránti szenvedély ellentmondásos stációiban.

Thököly Imre kezdeti
katonai sikerei, mint a felvidéki, partiumi várak elfoglalása, meghódolása
boldogsággal tölti el, s a csatákba is követi élete szerelmét. Később a zuhanás
idején, Thököly török elfogatásakor már Munkács várát védi, mint „Európa
legbátrabb” asszonya.

A korabeli krónikák
rajongással beszélnek róla, s ő volt az a személy, aki nő létére is utolsó
pillanatig védte a rá bízott várat, noha a reménytelenség nyilvánvaló volt a
túlerővel szemben, de ő ilyen módon akart hazájának becsületet szerezni.

A vár kénytelen feladása
után Bécsbe kerül gyermekeivel, ahol a megállapodás ellenére elszakítják tőle
Ferenc fiát. Az osztrák árulás másodszor is kettétöri életét. 4 évi tartózkodás
után Thököly kiváltja két elfogott osztrák generálissal, s engedélyezik, hogy
kövesse urát török birodalmi helyekre.

Így él majd Bulgáriában,
Konstantinápolyban, s végül Nikodémiában, ahova a hajó viszi.

A darab tömören ragadja meg
életének fontos pontjait, s ezekből fonja meg egy rendkívüli személyiség
portréját a dráma lehetőségeit kihasználva.

Zrínyi Ilona példás alakja
nem merülhet a feledés homályába, az előadás katartikus élményt adott a bécsi
közönségnek.

4.         Február 14., csütörtök, 19 óra                             Collegium Hungaricum

Dr. FODOR ISTVÁN Magyar
Nemzeti Múzeum volt igazgatója, régész: Honfoglalási emlékek a
Kárpát-medencében

Az „Europa”-Club meghívására 2019. február 14-én, 19 órakor a
bécsi Collegium Hungaricumban tartott előadást Dr. Fodor István régész, a
Magyar Nemzeti Múzeum volt igazgatója honfoglalás kori emlékekről a
Kárpát-medencében.

Dr. Fodor István kutatási területe kezdettől a magyar őstörténet és a
honfoglalás kor régészeti vizsgálata volt, végig ezek a területek tették ki
munkássága zömét. Rendszeresen oktat népvándorlás kori, honfoglalás kori és
középkori régészetet, középkori művelődéstörténetet, magyar és finnugor
őstörténetet.

Dr. Fodor István számos érdekességet mesélt őseink nomád, majd a letelepedés
utáni „európai” életmódjáról, hitvilágáról. Kiemelte például a kettős
lélekbe vetett hitet, mely szerint a mellüregben lakozik az
„élet-lélek”, a koponyában pedig „árnyék-lélek”. Utóbbi – a
hiedelmek szerint – a halál után is továbbél, sokáig kísért a földön. De
megtudhattuk azt is, hogy a halottat a sírban arccal kelet felé temették, hogy
a túlvilágon úgy ébredjen fel. A bemutatott kézműipari termékek, az ötvös
művészet nomád hatást tükröz, a keleti népek színes egyvelegében formálódott.
Rendkívül érdekes előadás volt.

5.         Február 16., szombat, 19 óra                 Komensky iskola színházterme

A SOPRONI PETŐFI SZÍNHÁZ bemutatja

„Te rongyos élet” c. operettet

Operett és nóta műsorral
kedveskedett a Soproni Petőfi Színház a nézőknek Bécsben .

Az operett szerelmesei magas
színvonalú ízelítőt kaphattak abból, miért is tartják hungarikumnak ezt a
műfajt. Parádés énekes teljesítmények, örökzöld dallamok, virtuóz hangszeres
szólók, zúgó taps jellemezte az előadást.

Zsadon Andrea, Szolnoki
Tibor, Teremi Trixi, Domoszlai Sándor klasszikus operett slágerekkel léptek fel
a Komensky iskola színháztermében.

Természetesen Kálmán
Imréről is megemlékeztek, hiszen a Csárdáskirálynő bemutatója 1915-ben Bécsben
volt. Sőt, a zeneszerző az ausztriai Bad Ischlben fejezte be a legnépszerűbb és
legtöbbet játszott művét. A közönség pedig együtt énekelte velük a Hajmási
Pétert, a Te rongyos életet és persze a Húzzad csak ki virágos virradatig című
örökzöldeket. Az estet Tassonyi Zsolt kísérte zongorán, fuvolista felesége
mellett.

Sziráky Lucyt, az ünnepelt primadonnát, mint osztályidegent kitelepítik,
mivel egykori férje arisztokrata származású volt. Lucy vidéken megtapasztalja a
paraszti életet, és ő ugyan próbálja magát megszerettetni a kitelepített
arisztokratákkal, ők mégis betolakodónak tekintik őt. De Lucy vérbeli színésznő
és igazi nő. Hamarosan megtalálja a megfelelő hangot a kitelepítettekhez, az őt
csodáló férfiakhoz: a falusi párttitkárhoz, a járási rendőrkapitányhoz.  (2000 euró)

6.    Március 15., péntek      17 / 19 óra       Bessenyei szobornál / Collegium Hungaricum               
KOSZORÚZÁS BESSENYEI GYÖRGY MELLSZOBRÁNÁL és ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS A COLLEGIUM HUNGARICUMBAN

            Március 15-én, 17 órától rendezte 1848/49-es
megemlékezését az „Europa”-Club. Az emlékezők először Bessenyei György
szobránál gyülekeztek, majd a Collegium Hungaricumban láthattak ünnepi műsort.

A bécsi Weghuberparkban, az egykori magyar testőrpalota közelében álló
szobor megkoszorúzása szimbolikus aktus: noha a magyar nemesi testőrségben
szolgáló Bessenyei György nem kötődik közvetlen 1848 eszmeiségéhez, mégis azt
mondhatjuk, hogy a testőríró a felvilágosodás első magyar hírnökeként műveivel
jelentős hatást gyakorolt az utókorra, a felvilágosodás eszméi pedig végső
soron az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban teljesedtek ki, mondta
Smuk András, az „Europa”-Club elnöke.

A szobornál beszédet mondott
Mentsik Szilvia, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke. A
megemlékezés keretprogramjában citerazene és ’48-as énekek is szerepeltek,
végül a jelenlévők elhelyték a megemlékezés koszorúit.

            Az ünnepség 19 órától a Collegium Hungaricumban
folytatódik. Először a kulturális intézet előtt álló Petőfi-szobornál róták le
tiszteletüket a résztvevők, majd a CH nagytermében kezdődött verses-zenés
összeállítás. Az ünnep szónok dr. Radics Éva, a Gráci Zeneművészeti Egyetem
nyugalmazott tanára, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének és a Pro Cultura
Hungarica miniszteri  kitűntettje volt. A
kulturális programban fellépett Binder Gyöngyi pinkafői versmondó, a
Részsarkantyú citerazenekar, a Barka énekegyüttes, valamint a Délibáb Bécsi
Magyar Kultúregyesület Szivárvány gyermektánccsoportja és az AMAPED iskola
diáksága.

Smuk András kiemelte: dr. Radics Éva és Binder Gyöngyi meghívásával
szeretnék a Bécs-Burgenland kapcsolatot elmélyíteni: a tervek közt több,
további ünnepség is szerepel, és azon is elgondolkoztak a bécsi szervezők, hogy
egyszer Bécsben, másszor Burgenlandban tartsanak közös megemlékezést. A cél az,
hogy az általában külön utakon járó közösségek útjai az ünnep idején fussanak
össze.

7.         Március 27., szerda, 19 óra                                  Collegium Hungaricum

Dr. JESZENSZKI
GÉZA előadása: II. Rákóczi Ferenc és szabadságharcaink a Habsburgok ellen

A II. Rákóczi
Ferenc-emlékév tiszteletére ünnepi előadást szervezett az „EUROPA”-Club.  Dr. Jeszenszky Géza történész, egyetemi
tanár, az Antall-kormány volt külügyminisztere „II. Rákóczi Ferenc és
szabadságharcaink a Habsburgok ellen” címmel rendkívül érdekes történelemórát
tartott az érdeklődőknek.

Rákóczi Ferenc a nemesség
és jobbágyság összekovácsolásával olyan társadalmi előrelépés alapjait rakta
le, amely még száz évig példa nélküli volt Európában. A forradalom elbukott,
1711-ben letették a fegyvert, majd a szatmári békével lezárták a szabadságharcot,
azonban Rákóczi harca nem volt hiábavaló, hiszen a béke eredményeként nem
tudták teljesen beolvasztani hazánkat a Habsburg-birodalomba, elismerték a
vallásszabadságot, és visszaállították az alkotmányt, a harcokban részt

vevők pedig amnesztiát
kaptak. II. Rákóczi Ferenc emigrációba kényszerült, de nemzeti hőssé vált,
emlékét ma is az ország minden településén és az elszakított részeken is terek
és utcanevek őrzik.

Hazánkban a 150 év állandó
háborúinak a következménye az elnéptelenedés volt, ezt nem ellensúlyozza a
protestantizmus szabadabb terjedése. Bocskai, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György,
Zrínyi Miklós valóban „két pogány közt egy hazáért” küzdött.

8.         Április 9., kedd, 19 óra                                         Collegium Hungaricum

Dr. PROKOPP MÁRIA: VITÉZ
JÁNOS, PANNÓNIA FÉNYE

Kultúrtörténeti előadással folytatódott az „Europa”-Club tavaszi
programsorozata. A Collegium Hungaricumban este 7-től Vitéz János, Pannónia
Fénye címmel dr. Prokopp Mária művészet-történész, egyetemi tanár tartott
előadást. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora nem először járt
a bécsi magyarok között, de mint mondta, mindig szívesen jön, és szívesen
beszél most a reneszánsz korról.

Vitéz János esztergomi érsekként a reneszánsz magyar kultúra és tudomány
egyik legfontosabb személyisége volt. Vitéz János Hunyadi Mátyás kancellárja,
esztergomi érsek volt, akit egész Európában a humanizmus, a kultúra fényének
tartottak. Számos olasz és német kapcsolattal rendelkezett, kulturális
mecénásként többek között külföldi művek lefordítását is támogatta.

Alakja és életműve rávilágít arra a tévhitre is, hogy a reneszánsz külföldi
hatásra jelent meg a Magyar Királyságban. Ezzel szemben, mint az a professzor
előadásából is kiderült majd, az újjászületés párhuzamosan jelent meg
Magyarországon és a többi európai kulturális központban. Így pedig a magyar és
más reneszánszok közt is szerves kapcsolat jöhetett létre, amely során – épp
Vitéz Jánosnak köszönhetően – magyar hatások is érték a kor más kulturális
központjait.

9.         Május 9., csütörtök, 19 óra                                   Collegium Hungaricum

KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS a
Szabad Közép-Európa múltja és jövője – Kereszténység, lengyel-magyar
kapcsolatok, globalizáció;

Az „Europa”-Club és a
HUNINEU Alapítvány „Otthonunk, Európa” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést
június 5-én, melynek keretében két kötetbemutatóra is sor kerül. A
szerdán,19:00 órakor kezdődő rendezvénynek a Collegium Hungaricum adott
otthont.

A vendégeket Smuk András,
az „Europa”-Club elnöke és Pappné Farkas Klára, a HUNINEU Alapítvány Igazgatóságának
elnöke köszöntik.

A beszélgetés résztvevői:
Csáky Pál európai parlamenti képviselő Pozsonyból, Szili Katalin
miniszterelnöki megbízott Budapestről, Tóth Endre professzor, a prágai
Közgazdaságtudományi Egyetem rektor helyettese és Duray Miklós pozsonyi docens
voltak.

A rendezvényen mutatják be
Csáky Pál „Otthonunk Európa” című kötetét valamint a Prágai Károly
Egyetem tanárainak „Nemzeti Kisebbségek Csehszlovákiában 1918-1938”
című kiadványát.

A HUNINEU Alapítvány a
Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért a magyarországi parlamenti
pártok által létrehozott szervezet, melynek célja, hogy megfelelően
tájékoztassa az európai uniós közvéleményt a Kárpát-medencei magyarság
helyzetéről.

10.       Május 16., csütörtök, 19 óra                               Collegium Hungaricum

Dr. TÓTH GERGELY: Magyarok
Amerikában

Tóth Gergely Budapesten
született 1970-ben, ahol az ELTÉ-n diplomázott német szakon, egyéves
heidelbergi egyetemi tartózkodást követően. A berkeley-i egyetemen nyelvészet
témában végezett doktori tanulmányt, ott tanított 7 évet lektorként magyar és
német nyelvet, majd 2012-17-ig a University of Utah-n. Jelenleg a Florida
Atlantic University-n tanít németet.

Tóth Gergely fő hobbija,
vagy inkább szenvedélye a magyar emigrációtörténet és diaszpóra kutatása.

Már jó tíz éve foglalkozik
szabadidejében a Kárpát-medencén kívüli magyarság tárgyi emlékeinek fényképeken
történő megörökítésével (www.magyarnegyed.com). Nem könnyű, de érdekes és
egyedi értékmentő munka ez, hiszen az ember sok olyan helyre is eljut, ahová a
turistának eszébe sem jutna elmenni, legyen az egy amerikai városi gettó, ahol
a még mindig ott működő, a veszélyekkel dacoló 120 éves magyar templom falait
többször érték lövések, vagy, ahogy az idén nyáron történt, Kanada préri
államainak ismert vagy elfeledett közösségei.

2017. június-júliusi útja
alkalmából a Vancouver és Winnipeg közti terület magyar emlékeit kereste fel.
Sokan segítettek neki tanáccsal vagy más módon a közben érintett városokban is.
Vetítettképes előadásában a nyugat-kanadai végtelen szántóföldeken és
síkságokon szerzett “vidéki” élményeit foglalta össze.

A kanadai nagyvárosok főleg
1948-as vagy 1956-os hullámaival ellentétben vidékre jellemzően a XIX. sz.
végén, a XX. sz. elején érkeztek honfitársaink, mivel Kanada akkoriban névleges
összegért rendelkezésre bocsájtott földdel csalogatta ide a telepeseket, hogy a
vadont művelhetővé tegyék. Ami a felkeresett magyar vonatkozású településeket
illeti, egy részükről jóval útja előtt szerzett tudomást, másokról – ahogy az
előfordul – csak útközben értesült.  

11.       Május 26., vasárnap, 15 óra                               Bad Deutsch-Altenburg

Ünnepi műsor a Szent István
szobornál

találkozóját május 26-án. A bécsi „Europa”-Club és a Nemzetközi
Duna Filharmónia szervezésében megvalósult programsorozat a hainburgi Luther
Márton templomban kezdődött, ahol határon átnyúló képzőművészeti kiállítást
nyitottunk meg. A tárlaton Tóth Helen festőművész és Tarcsi Ádám grafikus
alkotásai mellett Hans Peter Graner fotóiban gyönyörködhetek az érdeklődők, aki
kamerájával a Centrope-régiót járta be. Hainburgban kiállítás megnyitó, majd
Németóváron (Bad Deutsch-Altenburgban) a helyi Szent István-szobor
megkoszorúzása és komolyzenei koncert szerepelt.

Németóvár több szempontból is fontos emlékhely: a román-gótikus
Mária-templom elődjét a legenda szerint Szent István király alapította. A
magyar államalapító király emlékét 2016 óta szobor is őrzi, amit évente
megkoszorúznak.

Az idei év különlegessége a visszaemlékezés 1989-re volt, hiszen a
Páneurópai Piknik és a Közép- és Kelet-Európai rendszerváltozások tették
lehetővé a Centrope-közösség megalakulását, és azt is, hogy kialakulhatott a
kulturális együttműködés a négy ország, Ausztria, Szlovákia, Csehország és
Magyarország között, mondta Katona Ágnes, a Nemzetközi Duna Filharmónia
vezetője:

Ünnep szónok a Szent István-szobornál Rigó Konrád, a szlovák Kulturális
Minisztérium államtitkára volt. A kísérő kultur programban, a felvidéki Gímes
alapiskolájának diákjai léptek fel.

A Mária-templomban a Nemzetközi Duna Filharmónia koncertjét Alexei
Kornienko vezényelte. Műsorukban Bartók Béla, Georg Philipp Telemann művei és
népzenei feldolgozások is szerepeltek.

Az ünnepség védnökei Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria tartományfőnöke,
Rigó Konrád, szlovák kulturális államtitkár, Nagy Andor, Magyarország bécsi
nagykövete és Német Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke voltak.

12.       Június 18-20

Kirándulás az
Ötscher-hegyvidék tájain

Kora nyári kirándulásunkat az ausztriai Mostviertel-Ötscher régió
felfedezésére szerveztük. Ez alkalommal Alsó-Ausztria és egy csipetnyi
Stájerország legszebb természeti és építészeti kincsei között tölthettünk
néhány napot. A kultúrtörténeti emlékek felkeresése ezen a kiránduláson is
fontos célunk volt, de a természet csodálatos erejével is sikerült elmélyíteni
az összetartozás, a közösség építő erejének fontosságát.  Szálláshelyünk az Ötscher-Tormäuer nemzeti
park területén található Lackenhof-ban volt, amely 850 méter magasan a kis
Ötscher-hegy lábánál fekszik. A régi favágó zsákfalucska a térség egyik
legkedveltebb téli síparadicsoma, nyáron pedig kiemelt túra- és pihenőhelynek
számít. A velünk tartók szerint felejthetetlen élményekben volt részük.

2018. január – június

   EGYESÜLETI KRÓNIKA

   2018. január – június

 

2018. január 11.

Évi közgyűlés – tisztújítás az „Europa”-Clubnál

A közgyűlés úgy döntött, hogy az „Europa”-Club vezetője továbbra is Smuk András, helyettese pedig Mentsikné Hoffer Szilvia marad. A közgyűlés beválasztotta Liszka Kristófot a vezetőségbe. A közgyűlésen szép számmal vettek részt a klubtagok, így a régi-új vezetés erős bizalmat élvez. A jelenlévők meghallgatták a vezetőség beszámolóját az elmúlt év programjairól, kapcsolatfelvételeiről és a beérkezett támogatások felhasználásáról. Ezt követően a pénzügyi ellenőrök számoltak be az egyesület pénztárának ellenőrzéséről. Mindent rendben találtak.

A közgyűlést követően levetítettük Loss Dominik filmjét, amely az „Europa”-Club tavalyi, az Őrségben és a Muravidéken tett utazásáról készült.

 

2018. január 20.

Védők és építők – kötetbemutató

Meghívásunkra a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a magyar nagykövetség márványtermében a „Védők és építők – Magyarok a keresztény Európában” című kötetet mutatta be, kultúrális műsort a soproni Szent Orsolya Katolikus Iskola diákjai adtak.

A kötetet Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke valamint Brummer Krisztián, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége soproni csoportjának elnöke mutatták be. Galgóczy Gábor, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alelnöke pedig a szövetség által kiadott „Kárpát-medencei Népénekgyűjtemény” című kiadványt prezentálta. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a legnagyobb magyar keresztény civil szervezet. 1989-es megalakításától kezdődően evangelizációs küldetése szellemében, az ökumené jegyében, a keresztény társadalmi és kulturális szerepek feltárására, valamint a kor meghatározó kérdéseivel kapcsolatos állásfoglalások kialakítására és nyilvánosságra hozatalára törekszik.

 

2018. február 10.

Soproni Petőfi Színház kabaré estje Bécsben

Nekem a feleségem gyanús… címmel szerepeltek a bécsi Komensky Iskola színháztermében a Soproni Petőfi Színház művészei. A rendező a kétrészes kabaréban a 20. század eleje „humor-aranykorának” gazdag terméséből válogatott tréfákat, humoreszkeket és kuplékat. AZ „Europa”-Club meghívására a teátrum legutóbb tavaly vendégeskedett Bécsben: akkor egy Rejtő-estet adtak elő nagy sikerrel.

Az előadásban a színház ifjú tagjai mutatkoznak be: a főbb szerepekben Simon Andreát, Szlúka Brigittát, Ács Tamást, Papp Attilát és Savanyú Gergelyt láthattuk.

Ahogy a cím is mutatja: főleg párkapcsolati témájú történetek, a férj-feleség kapcsolat, a bimbódzó szerelem és az ezekből támadó félreértések elevenednek fel. Az előadás nagy sikert aratott.

 

 2018. február 24.

„A magyar szóban felragyog a lélek”

A szép verseké és a különleges dallamoké volt a főszerep az „Europa”-Club következő programjának: Almássy Katinka költeményeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Az író, költő és műfordító Almássy Katinka ismert szereplője a magyarországi irodalmi életnek. A Balaton mellől származik, és napjainkban is kötődik ehhez a vidékhez. Keresztény beállítottságú művészként a hazaszeretet, az anyanyelv szeretete és az egyetemes emberi értékek határozzák meg műveit. Ars poeticája szerint versei az impresszionizmus jegyeit viselik magukon.

Az írónőt kiadója, Kaiser László mutatta be a közönségnek, majd Almássy Katinka olvasott fel verseiből. A költemények zenei kísérője Vig-Urbanetz Margit zeneművész volt, aki viola d’amore nevű hangszerén teremtette meg az irodalmi est hangulatát.

 

 2018. március 3.

Zsuffa Tünde: Ingeborg című könyvének bemutatója

Veszélyes dolog, ha valaki mindenét kész feláldozni a céljai érdekében. Zsuffa Tünde új regényének főhősnője, Ingeborg Käppler viszont úgy érzi, semmi sem túl nagy ár azért, hogy megszabaduljon Lipcse külvárosi munkásnegyedéből, az NDK cementszínű sivárságából. Bár a rossz oldalán áll, kiszolgáltatott bábból fokozatosan a legerősebbek egyikévé válik. Veszedelmes táncot jár az életeket felőrlő hatalommal, a hírhedt keletnémet titkosszolgálat kötelékében. A kémnő életében azonban egy váratlan tragédia mindent átformál… Sok évvel később, a bolíviai sósivatagban, ahol a Föld és az Ég összeér, találkozik a zsarolás és megfélemlítés elől menekülő Caroline Noire-ral. Egy francia lánnyal, akinek nincs más bűne, mint hogy rosszkor volt rossz helyen. Caroline hamar rájön, hogy bár Ingeborg éppen olyan kegyetlen ember, mint azok, akik Párizsban tönkretették az életét, mégis bíznia kell a nőben. Vajon megadatik-e Ingeborg személyes megváltásának a lehetősége? Képes lesz-e önmagával is szembenézni a sósivatag tükrében? Tud-e Caroline erőt meríteni a találkozásból ahhoz, hogy felvegye a harcot azok ellen, akik meghurcolták, vagy utoléri a hatalom keze?

 

  2018. március 15.

„A tűz márciusa” – 1848-49-es megemlékezés Bécsben

Március 15-én tartotta 1848-as megemlékezését az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala. 17 órakor megkoszorúztuk Bessenyei György testőriró bécsi szobrát, 19 órától pedig ünnepi műsor várta az emlékezőket a Collegium Hungaricumban.

Bessenyei Weghuberpark-beli mellszobránál a Délibáb énekegyüttes Kossuth-nótákat énekelt, majd dr. Lázár Balázs történész, hadilevéltáros mondott emlékező gondolatokat. Az ünnepi beszédet Koncsol László, József Attila-díjas szlovákiai magyar irodalomkritikus, esszéíró, hely- és művelődéstörténész, költő, műfordító, szerkesztő, pedagógus tartotta.

„A tűz márciusa” című verses-zenés műsorban fellépett Meister Éva, Magyar Művészetért díjas színművész. Közreműködtek az AMAPED diákjai, 1848 „gyümölcse” a Kiegyezés címmel.

Radda István, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala elnöke szerint „magyarságunk megnyilatkozása, hogy szívesen emlékezünk történelmünk fontos eseményeire.” Szerinte fontos, hogy 1848 esetében ne csak az eseményeket meséljük újra el, hanem arról is emlékezzünk meg, hogy a harcok és az elvesztett szabadságharc eredménye az 1867-es kiegyezés. Fontos, hogy a fiataloknak is átadjuk ezt a magyarságtudatot”, érvelt Radda István.

 

 2018. május 15-20.

A Szentföldön kirándult az „Eropa”-Club

Izraelbe látogatott áprilisban az „Eropa”-Club tagsága. A résztvevők közel egy hetet töltöttek a Közel-Keleten, jártak Jeruzsáleben, ahol többek közt végigjárták a „ia Dolorosát”, megmártóztak a Jordán vízében is, de Izraelben élő magyarokkal is találkoztak.

A kultúrák hihetetlen összhangjának voltunk tanúi Izraelben: az ókori görög és római kor maradványai, azután a keresztes lovagok korának várai, az arab és oszmán valamint a zsidó-keresztény korszakok, mindnek ott van a saját öröksége, amelyek a városok csodás részei.

Kiránduló csoportunk elsősorban a keresztény kötődésű helyszíneket látogatta meg: jártunk a betlehemi Születés templománál, Jeruzsálemben pedig mások mellett a Siratófalat és a Szent Sír templomot is megtekintettük. Továbbá voltunk Jerikóban, Tiberiasban és a Sion-hegyen is. Bejártuk a Jordán folyó, a Holt tenger és a Genezáreti tó vidékét.

Csportunk Netanjában helyi magyarokkal is találkozott, akikkel a helyi magyar kulturális életről és életmódjukról beszélgettek.

Az „uropa”-Club következő külföldi utazásán Firenze és Toszkána magyar emlékeit fedezi majd fel.

 

 2018. május 17.

Mátyás királyra emlékeztek Bécsben

Az idei Mátyás király-emlékév keretében a Magyar Örökség-díjas mesemondó, népdalénekes és néprajzkutató Kóka Rozália hozta közelebb hozzánk a reneszánsz uralkodóról szóló meséket, mondákat Bécsben. Kóka Rozália, a Népművészet Mestere a saját , 2003-ban megjelent “Mátyás király rózsát nyitó ostornyele” című könyvéből ismertette a számára legkedvesebb és kevésbé ismert meséket. Azt is megtudtuk, hogy Kóka Rozália a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, közel harminc éve gyűjti a Mátyás királyról szóló szájhagyományt, s a fellelt folklórkincs legszebb darabjait azóta írja és meséli kicsiknek és nagyoknak. A Mátyásról szóló történetek között Gulyás Ferenc népi hangszeres előadóművész pedig különféle népi hangszereken – citera, tárogató, mandolin, tekerőlant – idézte meg a középkort.

Kóka Rozáliának 2014-ben jelent meg a legújabb, Hunyadi Mátyás alakját bemutató, az ifjúságnak szóló „Mátyás király neve napja” című könyve, a Fekete Sas kiadó gondozásában. Ebben a kötetben száz Mátyás királyról szóló mesét gyűjtött össze, ismerteket és kevésbé ismerteket, bemutatva ezt az egyedülállóan gazdag népi hagyományt.

 

 2018. május 27.

Szent István ünnepség és a Duna Filharmónia koncertja Németóváron

Az idén 15 éves fennállását ünnepli a Centrope regionális együttműködés és az ezen belül alakult Nemzetközi Duna Filharmónia. A jubileum alkalmából ünnepi koncertet adtak a németóvári /Bad Deutsch-Altenburg/ Mária templomban.

A mise után, hagyományosan megkoszorúztuk Szent István király mellszobrát, amelyet a concert követett.

Az „Europa”- Club meghívására 2015-ben tartott a Mária templomban első ízben koncertet a Duna Filharmónia. A Centrope együttműködés maga is 2003-óta létezik, melyhez Burgenland, Alsó-Ausztria, Bécs, Györ-Sopron megye, Vas megye, a Pozsonyi régió, a nagyszombati régió valamint Dél-Morvaország tartoznak.

A szentmisét a Collegium Pazmaneum rektora, Varga János celebrálta. Ezt követően került sor a Szent István szobornál az ünnepi beszédekre és a kulturális műsorra. Beszédet mondott dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere, dr. Hans Wallowitsch, Németóvár alpolgármestere, Pethő Péter, a Győr-Mososon-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke, Bóta Zsolt, Magyarország bécsi követe, valamint Pausits István, Mosonmagyaróvár Önkormányzata képviselője. A programban fellépett a bécsi Komensky iskola gyermekkórusa, a felvidéki Holocsy Zsóka Zsófia Kulcsár Tibor versével, valamint a bécsi Délibáb Néptánc- és Népzeneegyüttes.

Bánlaky Ákos zeneszerző külön erre az alkalomra komponált művével, a Dunarapszódiával kezdődött meg a koncert, elhangzott egy Bartók összeállítás, valamint kortárs művek és erdélyi népzene is. Vezényelt Cséfalvay Dániel.

 

A bécsi magyar kulturális élet színvonalas rendezvényekkel való ellátásáért, megszervezéért és a közösséget összetartó önzetlen, áldozatos munkáért szeretnék köszönetet mondani az egyesület vezetőségének és mindazoknak, akik ilyen szép számban elfogadják meghívásunkat.

 

A rendezvények képeit, videofilmjeit meg lehet tekinteni az egyesület www.europaclub.at című honlapján a „Képgaléria” illetve „Videógaléria” alpontok alatt, továbbá a „Europa”-Club facebook-oldalán is https://www.facebook.com/Europa-Club-B%C3%A9cs-478055442397522/.

 

 

                                                                                                             Dr. Smuk András                                                                                                                                     az „Europa”-Club elnöke                   

 

2017 szeptember – december

Az „EUROPA”-CLUB műsora az év második felében is hasonlóan gazdagon alakult, mint az év első felében. Összesen 10 programot sikerült megvalósítani.

1. Szeptember 18. Nagyszőlőstől Rabatig – Utazás a határok mentén és egy diplomata múltjában című könyvbemutatóra került sor a Collegium Pázmáneumban az Ars Sacra ünnepi hét keretében. A könyv szerzőjével, dr. Perényi János bécsi magyar nagykövettel Ferenczy Klára beszélgetett.
Perényi János nem csak diplomata, eredeti szakmája szerint történész. A határok menti utazások bemutatják az egykori Perényi-birtokot Abaújtól Beregen át Ungig, miközben az olvasó megismerheti a Perényi nemzetség anekdotákkal fűszerezett valós történetét is. Mivel a Perényiek sokszor töltöttek be fontos országos tisztségeket a magyar történelemben a középkortól egészen napjainkig, egyfajta sajátos ország- és nemzettörténet is kikerekedik az olvasó számára a könyvből. Perényi János személyes történetét, a szűkebb értelemben vett családtörténettől a közéleti szerepvállalásig, a diplomata lét érzékletes bemutatásáig, a szerző személyes világnézetét és tudósi szemléletmódját is megismerhetjük. Perényi János kiemelte, hogy unokáinak szellemi örökségül írta meg könyvét, ugyanis szeretné felhívni a figyelmüket a múlt és a hagyományok tiszteletére. A könyvbemutatón kiderült, miért Nagyszőlős, a kárpátaljai település, a világ közepe. A szerző kitért arra is, hogy a magyar-osztrák kapcsolatok rendkívül gyümölcsözőek az utóbbi időben.

2. Szeptember 25-én nyílt meg a Széchenyi-emlékek nyomában Európában című kiállítás Collegium Hungaricumban a Bécsi Magyar Történeti Intézet és az ,,Europa’’-Club szervezésében. A kiállítást a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) készítette.
A kiállítás megnyitásának napján két előadáson is részt vehettek az érdeklődők. Dr. Deák Piroska az itáliai Széchenyi-emlékekről beszélt, míg Dr. Messik Miklós, a MEVE elnöke az angliai és franciaországi Széchenyi-emlékeket villantotta fel izgalmas előadásában.
Az út Széchenyi István életének három nagy korszaka, ifjúkora (az „öröm” időszaka), az ébredés, valamint a tettek szakaszain át vezetett. A legnagyobb magyar pályájának sok érdekességéről szó esett naplófeljegyzései, levelezései és egyéb kutatások, tanulmányok alapján.

3. Szeptember 28-30. – kirándulás az Őrségbe
Ezúttal az Őrség tájkörzet felfedezésére hívta a kultúrtörténeti kirándulásokat kedvelő tagjait, barátait az egyesület. Az Őrség a mai Magyarország egyik legszebb, zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Felkerestük Őriszentpétert, a Szalafő-i Pityerszert, Velemér Árpád-kori templomát, Magyarszombatfán a fazekas múzeumot és Szentgyörgyvölgyön is látogatást tettünk, koszorúztunk a kercaszomori haranglábnál. Erre a kirándulásra elkísértek bennünket az ORF Burgenland munkatársai is, hogy felvételeket készítsenek a kirándulásról.

4. Októberben 5-én a révkomáromi Teátrum színházi polgári társulás Csáky Pál Virágeső című egyfelvonásos színpadi játékára közel száz néző volt kíváncsi.
A színpadi játék a felvidéki magyarokról szól, küzdelmeiket, mindennapi harcaikat mutatja be a hatvanas évektől kezdve egészen a rendszerváltásig, illetve a jelenkorig egy idősebb színészházaspár visszaemlékezésein keresztül. Egy olyan korszakra koncentrál, ahol a diktatúra az ember velejéig hatol, aki még a kultúra területén sem lehet szabad. De nem csak a művészi önkifejezést kontrollálják – magyarnak lenni sem szabad, istenhívőnek lenni pedig már végképp nem tanácsos (Dráfi Anikó). A főszerepet, Ferit, a színészt Dráfi Mátyás, Jászai-díjas színművész játszotta, feleségét, Juditot a magyarországi művésznő, Kolti Helga jelenítette meg. További szereplők: Tarics Péter (színházigazgató), Tóth László (Péter, Feri barátja) és Borsó Ákos (párttitkár). A férjet és a feleséget alakító két színész parádésan szerepelt, de a másik három karakter is nagyon jó alakításra adott lehetőséget.
A színdarab nagy hatással volt a nézőkre, Csáky Pál, szlovákiai magyar mérnök, politikus és író, európai parlamenti képviselő nehezen jutott szóhoz az előadás végén a tapsviharban.

5. Október 21-én Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztek a bécsi magyarok. Az „Europa”-Club szervezésében, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala és az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége tagegyesületeinek műsorára a Komensky Iskola színháztermében került sor. A köszöntőket követően Dr. Tóth Imre, soproni történész, múzeumigazgató és egyetemi docens mondott ünnepi beszédet. Miután körbejárta a forradalom szó jelentését, közös történelmi emlékezetünk legfontosabb részeként beszélt a zsarnokságról és a 61 évvel ezelőtti eseményekről, kitérve arra is, hogy az ’56-os migráció hogyan jelentkezett Ausztriában.
A beszédeket követő zenés, verses, táncos ünnepi műsorban az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének (AMAPED) diákjai és a Délibáb Kultúregyesület néptáncosai léptek fel.
A rövid szünet után a Soproni Petőfi Színház művészei, Ács Tamás és Papp Attila A magány változatai című darabot mutatták be. A művet Katona Imre, szerkesztő-rendező, Hamvas Béla és Márai Sándor műveiből állította össze.

6. Október 26-án „Amerre menekültünk…” Megemlékezés Jánossomorja – Andaunál
A Menekülők Kopjafájánál tartott koszorúzást Jánossomorján a bécsi ’56-os emigrációt is tömörítő „Europa”-Club. Az Andauba vezető út mentén álló emlékművet 2011-ben hozták létre az egyesület elnökének kezdeményezésére, aki maga is itt hagyta el Magyarországot 10 éves korában. Az emlékmű azon személyek előtt tiszteleg, akik a megtorlás elől menekültek, iletve akik önzetlenül nyújtottak segítséget.
A műsort Ács Tamás, a Soproni Petőfi Színház színművésze nyitotta meg Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versével, majd Lőrincz György, Jánossomorja polgármestere mondta el köszöntő beszédét.

7. November 11-én Ökumenikus imaóra Németóváron
Az „Europa”-Club bécsi magyar egyesület idén is megemlékezett – magyarországi és felvidéki magyarokkal közösen – az idegenben nyugvó, szomorú és drámai körülmények közt meghalt magyarokról. A Mária templomban az ökumenikus imaórát Karvanszky Mónika bécsi református lelkésznő, Kiss Miklós mosonmagyaróvári evangélikus lelkész és Jankó Gábor felvidéki katolikus plébános tartotta. Üdvözlő szavakat mondott Smuk András, az „Europa”-Club elnöke, Franz Pennauer, Németóvár polgármestere, valamint Balint Pavel esperes. Közreműködött a Virággyöngy Moldvai Csángó Kisegyüttes és Kóka Rozália, a népművészet mestere. Az ünnepi megemlékező beszédet Duray Miklós, szlovákiai magyar politikus, egyetemei tanár, író tartotta. Az imaórát követően az egyesület által a temetőben felállított kopjafánál került sor a koszorúzásra. A hősök előtti főhajtás a Szózattal ért véget.
Az idén a vártnál is többen jöttek el a megemlékezésre, autóbuszok érkeztek a Felvidékről és Magyarországról is. Végül egy fűtött sátorban pogácsa, forralt bor, puncs és kávé mellett fogadásra került sor.

8. November 18-án „Mindannyiunk atyja” – Arany János
200 éve született Arany János, magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd főtitkára. Ezt az irodalmi estet az „Europa”-Club a magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakjának tiszteletére szervezte. A műsor Nemes Nagy Ágnestől idézett címe Arany János életművének meghatározó súlyára, hatására utal.
Sudár Annamáriát a vers, illetve a versmondás óvodás kora óta kíséri: számos rendezvényen, versenyen vett részt, színjátszó körben szerepelt. Nagy hatással volt rá a budapesti József Attila Gimnázium. 1995-ben hivatásos előadóművészi engedélyt, majd 1996-ban az ELTE-n magyar és történelem szakos bölcsésztanári diplomát szerzett. Arany János életműve kiemelkedően fontos számára.
Műsorában elhangzott többek között a Rege a csodaszarvasról, a Szibinyányi Jank, a Vörös Rébék és a Rendületlenül című költemény.
Petőfi Sándor és Arany János levelezésének a Toldi-trilógia megszületésére vonatkozó része, a Toldi estéje néhány versszaka és több Aranyról, illetve Aranyhoz szóló mű, illetve Arany-szövegre való rájátszás is szerepelt a programban, köztük Babits Mihály, Faludy György, Illyés Gyula, Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Pilinszky János és Weöres Sándor versei, szövegei is.

9. December 6-án A bécsi Collegium Hungaricumba látogatott a Mikulás
Az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének meghívására érkezett a Mikulás, hogy megajándékozza a gyermekeket. A színes programokkal egybekötött családi délutánt az AMAPED és az „Europa”-Club szervezte közösen.
Mikulás napján közel kétszáz lelkes gyerek és szülő érkezett a Collegium Hungaricum nagytermébe, hogy együtt várják a Mikulást. Az egybegyűlteket Mentsik Szilvia, az AMAPED elnöke köszöntötte, ezt követően pedig a Mesebolt Bábszínház előadását élvezhették a résztvevők. A Vásártér című három részes bábjáték felelevenítette a hajdanvolt vásárok hangulatát, amikor még mutatványosok, csepűrágók, bábosok járták a vásártereket. A fából faragott figurák egy hagyományos szoknyás bábszínpad ráncai közül bukkannak elő, mindig hangos gyermekkacajt kiváltva. Az előadást gyermektáncház követte, ahol a kicsik kedvükre ugrálhattak, táncolhattak.
Az előadást és a táncházat követően már nem maradt más hátra, mint a Mikulás érkezése, melyet a kisgyermekek énekhangja kísért. A terembe érkező Mikulás minden jelenlévő gyermeknek csomagot ajándékozott. A műsor alatt és után az előtérben büfé és könyvvásár fogadta az érdeklődőket, ahol kedvükre nézelődhettek.

10. December 10-én Adventi Istentisztelet és karácsonyi ünnepség
Adventi istentiszteletre, hangversenyre és vendégségre hívta vasárnap, december 10-én az ausztriai magyarokat a református gyülekezet lelkésze, Karvansky Mónika és az „Europa”-Club. A program istentisztelettel kezdődött, majd különleges zenei élményben és a közösségi együttlét örömében osztozhattak az érdeklődők. Az istentiszteletet követően Szabó István pánsíp-művész és Handl György orgonaművész, a gyülekezet kántora játszott adventi, karácsonyi zenedarabokat.

2017. január – június

,,Europa’’-Club rendezvényei, hírek az egyesületről

2017. január – június

A Centrope régió négy ország, Ausztria, Csehország, Magyarország és Szlovákia határ menti térségeit öleli fel. Területét Kelet-Ausztria, Dél-Morvaország, Nyugat-Magyarország,  valamint Nyugat-Szlovákia Pozsony és Nagyszombat járások alkotják.

A négy tagállam közötti együttműködés 2003-ban Köpcsényben (Kittsee) egy politikai szándéknyilatkozat aláírásával vette kezdetét, amikor a döntéshozók megállapodtak Európa középső régiójának, a Centrope-nak a létrehozásában, fejlesztésében. Az összefogás célja az évtizedekig politikailag széttagolt területek kulturális, ökológiai és gazdasági fejlődésének elősegítése.

A kulturális együttműködés gondolatát és lehetőségét kívánta előtérbe helyezni az „Europa”-Club és a Nemzetközi Duna Filharmonikusok vezetősége 2016 óta.

De lássuk most konkrétan milyen munkát végezett az „Europa”-Club 2017-es év első felében. Összesen 14 rendezvényre került sor.

• január 12-én az ,,Europa”-Club vezetőségválasztó közgyűlést tartott, ahol a tagság a régi vezetőséget választotta meg. Az elnök 2016-os évi beszámolójából kiderült, hogy az 56-os menekültek által alapított egyesület egyik legfontosabb rendezvénye a 60 éves évforduló megünneplése volt. Májusban pedig a Szent István szobor felavatására került sor. Kulturális kirándulások (Erdőhát-Morvaország, Bulgária) színházi rendezvények, koncertek, előadások, filmvetítések, ifjúsági és karácsonyi programok tarkították az eseménynaptárt.

Majd filmvetítés következett az egyesület Erdőhát-Morvaország-i körútjáról.

január 17. Patria Nostra Nóvé Béla rendező, történész dokumentumfilm bemutatására került sor. A film azokról a magyar fiatalokról szól, akik 1956 után Nyugatra menekültek és pár év múlva beálltak a Francia Idegenlégióba. Az összesen 3000 magyar légiós legtöbbjét azonnal Algériába vezényelték, ahol legalább öt évet szolgáltak a sivatagban. Rengeteg magyar esett el az 1962-es algériai szabadságharcban. A történet a filmbemutató publikumát is megérintette. A film főszereplői az egyik elnyomó rendszerből mentek a másikba, hisz abba a francia idegenlégióba menekültek, amely katonai erőszakkal tartott fenn egy koloniális rendszert Algériában. Ugyanakkor más választásuk nem volt, hisz, ahogy a filmben is elmondják, a légió előtt sokan megfordultak Párizsban is, de nyelveket nem beszélvén, pénz nélkül, nem volt szállásuk és a hidak alatt húzták meg magukat. Úgy gondolták, nincs más választásuk, mint a légió.

A másfél órás lebilincselő film végén Nóvé Béla történésszel beszélgethettek résztvevők, és lehetőség volt a könyv megvásárlására is.

február 18-án a Soproni Petőfi Színház a Rejtő, a megejtő kabaréműsorát mutatta be. A bécsi esten Rejtő Jenő kedvelt kabaréjelenetei, regényrészletei, írásai mellett érdekességként kevésbé ismert versei is elhangzottak. Természetesen, a legendás Rejtő hősök, többek között Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Troppauer Hümér, Van der Gullen Félix és társainak kalandjaiba is bepillanthatott a közönség, de a 30-as évek pesti kabaréinak világa és a legendás Japán kávéház is megelevenedett a színpadon. A Soproni Petőfi Színház színészei: Ács Tamás, Molnár Anikó, Papp Attila, Szlúka Brigitta és Savanyu Gergely a bécsi bemutató során önfeledten komédiáztak. A jó hangulatú vendégjátékra sokan voltak kíváncsiak, szinte teljesen megtelt a Komensky Iskola díszterme.

március 9 – én az érdeklődők az „Europa”-Club és a Magyar Diákok Egyesülete (MDE-VUS) közösen szervezésében. Lovasíjász című történelmi dokumentumfilmet nézhették meg a bécsi Collegium Hungaricumban.

„A film Kassai Lajos tevékenységével, az általa újrateremtett, csak az elődeinkre jellemző ősi harci képességgel, a lovasíjászattal, annak szellemi hátterével és az abból létrejött, a világban futótűzként terjedő sporttal, Kassai Lajos kulturális életünkben betöltött szerepével foglakozik. A közel két órás filmre több mint hetvenen voltak kíváncsiak.

március 18. Színházi előadás az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából

Bemutatásra került „A Hős Görgey” című dráma két részben, a Révkomáromi Teátrum Színházi polgári társulás előadásában. Görgey Gábor, a szerző tisztára mossa a magyar szabadságharc „Áruló“ tábornokát, mellesleg saját dédnagyapja fivérét. „Nem úgy volt az, ahogy az iskolában tanultuk“ – ez a Görgey című darab fő mondanivalója.” Dráfi Mátyás – Érdemes és Jászai Mari díjas művész – jól belehelyezkedett Görgey szerepébe, érezhető volt, hogy közel áll a szívéhez ez a karakter. Történelmi igazságszolgáltatás történik ebben a darabban, végre itt nálunk is ki merik mondani azt a történelmi igazságot, hogy Görgey nem áruló, hanem nagyon okos stratéga, kiváló hadvezér és harminc ezer magyar honvéd életének megmentője volt.. Igazi reálpolitikus, aki nem szökik külföldre, vállalja a száműzetést és a magyar nemzet megvetését. Az álombetét részeket bravúros ötlettel oldotta meg a rendező- főszereplő, hisz az álmokban megjelenő egyes személyek filmbetétek alkalmazásával elevenednek meg előttünk. Például: Görgey édesanyja, Kossuth Lajos, Andrássy Norbert, Perczel Mór, és Széchenyi István.

Dráfi Mátyás a darab végén megemlítette, hogy szívesen jönnek Bécsbe, mert nagyszerű és hozzáértő a publikum.

március 24. Tutukantuálé kabaréműsor Szabó Zolival

Az ,,Europa”-Club a történelmi megemlékezések, előadások mellett a szórakozásról sem feledkezik meg. Az év során – a Soproni Petőfi Színházzal és marosvásárhelyi művészekkel való együttműködésnek köszönhetően – kabaréestek, színházi estek is szerepelnek a programban. Március 24-én, péntek este a Collegium Hungaricum nagytermében, Tutukantuálé mottóval Szabó Zoltán színész, író, humorista és a Cantuale Marosvásárhelyi Filharmónia Quintettje gondoskodott a jó hangulatról. Székely Szabó Zoltán ezúttal humorával ragadtatta a közönséget tapsra.

A Cantuale Quintett 16 bordalt énekelt, több szólamban. Szabó Zoltán színész – gyermekkori becenevén Tutuka – pedig „borbarát“ karmesterként vezényelte az estet, ô volt a prózarészleg, illetve a „prózarészeg“. A magas színvonalú kóruselőadás valamint a fergeteges székely humor megtették hatásukat és magukkal ragadták a közönséget.

április 25. A Kákics együttes Bécsben

” Ferenc Jóska fújatja a trombitát. ” címmel tartott előadást a székesfehérvári Kákics népzenei együttes. A műsor népzenei – történeti visszatekintés volt az első világháborúra. A dalokban és a közben felolvasott korabeli levelekben, haditudósításokban, visszaemlékezésekben a katonaélet különböző pillanatai kerültek elő, de. elhangoztak gyimesi, sőt moldvai csángó magyar dalok is.

Az előadás alatt nem csak vonós hangszereket, hanem a parasztság által használt hangszereket, mint például a tekerőlantot, a dudát a gyimesi ütőgardont a különböző furulyákat, dobot, kobzát, citerát és cimbalmot is megszólaltatták. ezzel is színesítve a nagyszerű előadást.

A háttérben folyamatosan változó képeket az előadáshoz az adott énekekhez, elmondott szövegekhez szinkronizálták, így pl. amikor az isonzói csatáról esett szó akkor a fotók is azt tükrözték, ha tengeri hadszíntérről énekeltek, akkor a tengerjáró magyar katonák életéről láthattunk képeket. Kossuth nótái is felhangzanak.

A hallgatóság hosszan tartó vastapssal köszönte meg a műsort aminek lezárása képpen közösen elénekelték a ,,Kimegyek a doberdói harctérre” kezdetű dalt. Akik időt szakítottak az előadásra nagyon szép, megható élményekkel gazdagabban térhettek haza. A rendezvényt az „EUROPA”-Club szervezte a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület támogatásával.

április 28. Centrope koncert Somorján

Az „Europa”-Club szervezésében autóbusszal utaztunk a felvidéki Somorjára. A városnézés során megtekintettük a református, az evangélikus templomot és a zsinagógát.

A Nemzetközi Duna Filharmónia Centrope gálakoncertje 18.30 órakor kezdődött a helyi zeneiskola dísztermében. A zenekart a Centrope-díjas felvidéki származású Katona Ágnes alapította. Az évente megrendezésre kerülő gálahangverseny a Duna-régió tehetséges fiatal művészeit vonultatja fel, Somorján az ausztriai Yury Revich, hegedűművész, a délvidéki Weber Irena énekes, a szlovákiai Dorota Tóthová énekes és az ugyancsak szlovákiai Miloš Biháry zongoraművész, valamint a Jazz Funk Brothers együttes és Sipos Dávid vendégművészek kápráztatták el előadásukkal a közönséget.

május 2. Kucsera János, a müncheni Széchényi Kör elnöke vetített képes előadása: ,,Tíz évszázad magyar emlékei Bajorországban!”

A meghívás apropója volt többek között az is, hogy az „Europa”-Club júniusban kultúrtörténeti kirándulást szervezett Bajorországba, melynek célja többek között az ottani magyar emlékek megtekintése volt. A kirándulók szakmai vezetője Kucsera János volt.

„Németország feltűnően gazdag magyar vonatkozású emlékhelyekben, hiszen a magyar-bajor kapcsolatok több mint ezer évre vezethetők vissza. Példának okáért kell megemlíteni a 955-ös augsburgi csatát, vagy Szent István király feleségét, Gizellát, aki szintén bajor származású. A dél-bajor (Passau, Niederaudorf, München és környéke) emlékhelyek ismertetése után, Észak-Bajorország magyar vonatkozású települései kerültek bemutatásra: E városok Nürnberg, Bayreuth, Bamberg, Bad- Kissingen. A javarészt második világháborús katonai síremlékek mellett nagy hangsúlyt kapott István király és Gizella bajor hercegnő házasságkötésének emlékezete. Ezt a szoros kapcsolatot több bajorországi város is megörökítette. A fenti témákat érintő színvonalas előadást az említett emlékhelyekről és személyekről készült fényképekkel kivetítésével tette még érdekesebbé Kucsera János. A bemutató végén a nézők kérdéseket tettek fel, majd kötetlenül beszélgettek tovább egymással pogácsa és egy pohár bor mellett.

május 6. Emléktábla leleplezés Valentiny Géza prelátus úr tiszteletére

Az ,,Europa”-Club és a Pazmaneum közös rendezvényén szentmisével és beszédekkel adóztak a bécsi prelátus emlékének, aki ekkor lett volna 90 éves.

Valentiny Géza prelátus 2011. június 1-jén távozott az élők sorából, de az emléke nem halványul. Az emigrációban élő magyarság kiemelkedő és igen népszerű személyisége volt, és sokat tett a magyar nemzetért, a külföldön élő magyarokért, a magyar egyházért. Az ,,Europa”-Club-nak nemcsak elnöke, de mecénása is volt. Szombaton, az újonnan elkészült emléktáblánál Smuk András, az ,,Europa”-Club elnöke, Varga János, a Pazmaneum rektora és Cserhát Ferenc, a külföldi magyarok püspöke is beszédet mondott. Az emléktábla-avatáson ott volt Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus püspök is. A keretműsort a Liszt Ferenc Énekkar szolgáltatta.

Valentiny Géza 21 évig, 1987-től 2008-ig volt az „Europa”- Club elnöke. Az emléktábla Rieger Tibor közreműködésével készült.

Valentiny Géza Szegeden született 1927. május 7-én. 1952. június 29-én szentelték pappá Bécsben. 1972-től 1996-ig az Europäischer Hilfsfonds Magyar Osztályának ügyvezetőjeként, 1996-tól pedig ausztriai magyar főlelkészként szolgált. 1981-ben pápai prelátusi címet kapott, 1996-ban apostoli protonotáriussá nevezték ki.

május 11. Koncert a bécsi magyar nagykövetségen

Május 11-én egy nagyszabású jótékonysági koncertre került sor a bécsi magyar nagykövetségen, magánszemélyek kezdeményezésére, az „Europa”-Club valamint a  Nemzetközi Duna Filharmónia közreműködésével. A bécsi támogatók a Szovátai Szent József Gyermekotthon javára egy jelentős összeget ajánlottak fel. A bécsi nagykövetség márványterme megtelt, több mint 170 vendég érkezett, de emellett sokan már a rendezvényt megelőzően is utalás során támogatták ezt a nemes célt. A programon a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba ferences szerzetes is részt vett.

A másfél órás jótékonysági koncerten a Nemzetközi Duna Filharmónia magyarországi, délvidéki, felvidéki és osztrák művészeinek előadásában ismert kalotaszegi és mezőségi népdalok valamint Ludwig van Beethoven, Camille Saint-Säens, Sergej Rahmanyinov, Georges Bizet és David Popper művei mellett Kodály Zoltán szerzeményei is elhangzottak.

12. május 13. Lecsó macsó! A marosvásárhelyi Gruppen-Hecc Társulat zenés, politikai kabaré előadása

Sokan voltak kíváncsiak a Bécsben már jól ismert és méltán népszerű marosvásárhelyi társulat idei zenés, politikai kabaré előadására, melynek szerzői: Nagy István és Molnár Tibor.

De miről is szólt az est? Miért, mi történt 2016-ban? Semmi nevezetes. Csak választás volt Amerikában, Moldáviában, Bulgáriában, Ausztriában… és persze itthon. Volt egy Brexit, meg egy migráns-kvóta referendum. Talán soha ennyit nem voksolt a világ, mint az idén. Na, és kiket választottunk?! Amerika Trumpot, mi meg Teleormániát. Még egy parlamenti ciklus, és visszaválasztjuk Iliescut. Vagy Ceausescut? Kár, hogy nem lehet feltámasztani! Vagy mégis? Állítólag japán tudósok már próbálkoznak a mamuttal… Mi magyarok is megválasztottuk a mieinket. Utáljuk, szidjuk őket, de megválasztottuk újra. Igaz, a mi mamutjaink félreálltak, és most új, éhes ragadozók vetik magukat a koncra. Szóval egy nagy lecsó az egész. Szereplők: Nagy István, Kárp György, Henn János, Biluska Annamária, Csíki Hajnal, László Zsuzsa, Fodor Piroska, A társulat vidáman énekelve érkezett a színpadra, és ez a jókedv hamarosan átterjedt a közönség soraira is. Gyakran felhangzó harsány nevetéshullám jutalmazta a marosvásárhelyi Gruppen-Hecc társulat színpadi játékát.

A Gruppen Hecc társulat és az „Europa”- Club együttműködése immár 25 éves múltra tekint vissza.

május 21. Nemzetközi Duna Filharmónia koncertje Németóváron

Vasárnap, május 21-én, Németóváron/Bad Deutsch-Altenburg adott ünnepi koncertet a Nemzetközi Duna Filharmónia a Mária templomban. A rendezvényre Szent István király tavaly felavatott szobra megkoszorúzásának alkalmából került sor. A szentmise után, amelyet dr. Franz Scharl bécsi segédpüspök celebrált, az ünnepi rendezvény a Szent István szobornál folytatódott. Az AMAPED iskola diákjai irodalmi zenés műsorral és néptánccal léptek fel, majd koszorúzás következett a Szent István szobornál. Dr. Erhard Busek, volt szövetségi alkancellár, dr. Werner Fasslabend, volt honvédelmi miniszter, és számos felvidéki és ausztriai magyar jelenlétében. Majd a Duna Filharmónia klasszikus koncertje következett, a megtelt Mária templomban, amelyet Szt. István királyunk alapított (1028).

14. június 2-5. Kulturális kirándulás Bajorországba

A bajorországi kirándulás célja elsősorban a magyar emlékek felkeresése volt. A Regensburg-Nürnberg-Burg Kastl-Wallhalla-Passau-Schlögen útvonalon végigmenve számos magyar történeti relikviát vettünk szemügyre. Boldog Gizella síremlékétől kezdve a nürnbergi Dürer házig mindegyiknél új információkat, élményeket gyűjthettünk.

A rendszerváltás óta járja az „Europa”-Club a Kárpát-medencét, hogy saját szemmel lássa, felkeresse a történelmi jelentőségű magyar emlékhelyeket. Az utóbbi években már a Kárpát-medencén túli úti célokat is kitűztünk. Így fordultunk meg tavaly Bulgáriában, idén pedig Bajorországban, ahova további utakat is tervezünk.

Többünknek legnagyobb élményt Burg Kastl, az egykori Magyar Reálgimnázium nyújtotta. Az 56-os magyarság egyik legnagyobb sikere volt ez a gimnázium.

Hazafelé Passautól Schlögenig hajón folytattuk az utunkat, majd a schlögeni kanyarnál újra buszra szálltunk. A kirándulás a visszajelzések alapján a résztvevők szerint is remekül sikerült.

Az itt leközölt egyesületi krónikát az ORF Burgenland munkatársai, Miklós Tünde, Bogdán Tibor és Kautny Endre jegyzetei segítségével Smuk András állította össze.

Bécs, 2017. 07. 14.

A bécsi magyarok ünnepi megemlékezése az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából

A bécsi magyarok ünnepi megemlékezése az 1956-os forradalom és szabadságharc 60.évfordulója alkalmából

2016. október 23-án, vasárnap este hét órakor kortanúkkal folytatott kerekasztalbeszélgetéssel és táncszínházi előadással folytatódott a bécsi magyarok ünnepimegemlékezése a Theater Akzentben. A rendezvényt a bécsi Magyar Nagykövetség, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala, a Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibábvalamint az „Europa”-Club közösen szervezte.

Az előadáson való részvétel előzetes regisztrációhoz volt kötve, és már napokkal arendezvény előtt elfogytak a helyek, így nem meglepő, hogy 2016. október 23 – án, vasárnapeste hét órára megtelt a Theater Akzent nézőtere.
Dr. Smuk András, az „Europa”-Club elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd felkérte Dr. Perényi Jánost, Magyarország nagykövetét (történészt) ünnepi beszéde megtartására. Anagykövet úr hangsúlyozta, hogy az ’56-ban történtek nemcsak hazánk életében indítottak eljelentős változást, hanem világtörténelmi szempontból is számottevőek voltak. Kiemelte, hogy rengeteg párhuzam fedezhető fel az 1848-as valamint az 1956-os események között, éshogy számára 1956 a magyar történelem egyik legfontosabb eseménye ezért, valamint azért,mert ezt ő maga is megélte.
A nagykövet úr beszéde után Zsuffa Tünde írónő beszélgetett az ’56-os forradalom „élő fáklyáival”: Fáy Jenővel, Csernay Jenővel, Schermann Rudolffal, Szőke-Dénes Róberttelés Török Marikával.Fáy Jenő mesélt először arról, hogyan élte meg az ’56-os eseményeket. Ő akkor 17éves volt, és a Keleti Pályaudvar-i postára igyekezett egy csomaggal, amikor gyülekeznikezdtek az emberek. Mire visszafelé jött, már több százan voltak, és egyre hangosabb volt askandálásuk: „Döntsük le a Sztálin szobrot!”.
Fáy Jenő csatlakozott hozzájuk, és jelen voltannál a pillanatnál, amikor a nyolc méteres szobor ledőlt. Azt mondta, ahhoz hasonlóeufórikus hangulatot soha nem érzett azóta sem.
Csernay Jenő 21 évesen került az események sűrűjébe, katonaként. A Rádió épületénélteljesített szolgálatot, és az ÁVO-s őrnagy hiába kérte tőle és társaitól az éles töltényeketahhoz, hogy a tömegbe lőhessenek, inkább eldugták. Majd kaotikus lövöldözés kezdődött (mindkét részről), az ÁVO-s őrnagyot lábon lőtték. A kiskatonák a környező házakbamenekültek, majd másnap visszamentek a laktanyába.
Schermann Rudolf kispap volt az ’56-os események alatt, aki – miután a forradalomkitört – sorba járta az iskolákat, hogy keresztre cserélje a vörös csillagokat… 24 évesen ment Ausztriába, ahol mindent megtett azért, hogy a kiérkező menekültek beilleszkedését segítse. Szőke-Dénes Róbert a forradalom utáni időszakról beszélt, arról, hogy az Ausztriábanmegalakuló ifjúsági szervezet (MEFESZ) szervezési titkáraként azért dolgozott a társaivalegyütt, hogy lakást, ösztöndíjat, tanulási lehetőséget kapjanak azok, akik MagyarországrólAusztriába menekültek a forradalom miatt.
Török Marika népmesei hőséről, saját férjéről mesélt, aki egy hónappal azután, hogysikerült elhagynia az országot, újra visszatért az éj leple alatt, hogy magával vigye a családját. Hat és kilenc éves gyermekeikkel négy órát gyalogoltak a sötét erdőben a határig, elkerülve acsapdákat, alvó határőröket és telepített aknákat, míg szerencsésen megérkeztek választotthazájukba.
A kerekasztal beszélgetést követő szünet után a Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibábtáncszínházi előadása következett. A megrázó képsorokkal, korhű kellékekkel, élőzenével ésnarrációval színesített táncok egy korszak jellegzetességeit mutatták be az ’56-oseseményektől kezdődően. A színvonalas előadás végén a fellépők a nézőkkel közösenelénekelték a Himnuszt.

2016. január – május

A bécsi magyaroknak – legyenek azok akár 1956-ban érkezett, akár a rendszerváltás után munkát kereső személyek ̶ azEuropa-Club jelentheti azt a közösséget, amely szülőföldjükhöz, magyarságukhoz köti őket. Az „Europa-Club egy olyan közösség, ahol magyarul beszélhetnek, akkor is, ha a családban már nem ez a nyelve a kommunikációnak, ahol megemlékezhetnek nemzeti ünnepeinkről, és amely lehetőséget ad a hagyományok, a kultúra ápolására. Bátran állíthatjuk, hogy egy szórványban élő magyar közösség jövője azon múlik, hogy mennyire tudja megszervezni saját életét, mennyire képes megoldani saját problémáit, és sikerül neki lelkes, tettre kész vezetőket választania saját soraiból. Az „Europa-Club 2016-os év első idényében is 12 rendkívül színes műsort kínált fel az osztrák fővárosban élő magyaroknak.

1. 2016. január 12-én, kedden, 19 órától a SilentiumA csendtől a szóig” – Pódiumest Wass Albert életművéből című előadással kezdtük az évet. Az előadást a soproni Petőfi Színház mutatta be, a Magyar Kultúra napjának tiszteletére. Nagyszámú nézőközönség gyűlt össze a Collegium Hungaricum dísztermében, hogy megnézze a soproni Petőfi Színház előadását, így emlékezve meg közösen a közelgő Magyar Kultúra Napjáról.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük, minden év január 22-én. Az előadás kezdetén Pataki Andrást, a soproni Petőfi Színház igazgatóját elmondta, hogy nagyon örül, hogy ilyen gyümölcsöző kapcsolatot sikerült kialakítani az „Europa-Clubbal. ASilentium – A csendtől a szóig“ című Wass Albert életművéből készült pódiumestet a 2010-ben elhunyt Bánffy György Kossuth-, Jászai-, Kazinczy és Magyar Örökség díjas kiváló és érdemes művész rendezte és 2008-ban, Svédországban mutatták be először. Most, több mint 100 előadást követően a bécsi magyar közönséghez is eljutott, és itt is zajos sikert aratott. (Miklós Tünde)

2. 2016. január 29-én, pénteken a Collegium Hungaricum nagytermében a Pozsonyt bemutató műsort a Szövetség a Közös Célokért munkatársai által összeállított programot tekinthették meg a bécsi magyarok, amelyben Pozsonyhoz köthető személyiségek szerepeltek. A szép számban megjelent vendégeket, valamint a műsorban fellépő művészeket, előadókat Smuk András, az „Europa-Club, bécsi magyar kultúregyesület elnöke köszöntötte, aki beszédében kiemelte Duray Miklós bebörtönzését a nyolcvanas években, mely nagy megrázkódtatással érintette a bécsi magyarokat, akik, azóta is nagy tisztelettel tekintenek rá a felvidéki magyarság iránti elkötelezettsége láttán. Ezután Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke vette át a szót a színpadon. Beszédében érzékeltette a reformkori Pozsonyban megtartott országgyűlések hangulatát, majd az akkori pressburgerek és a magyarok, valamint a szlovák nemzetiségű lakosság békés egymás mellett élésére mutatott rá, ami az akkori magyar fővárost, Pozsonyt jellemezte. Ebbe a hangulatba kapcsolódott be két pozsonyi fiatal zenész, Varga Anita énekes és Nemes Ádám gitáros bordalokat adva elő, Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor versének megzenésített változatával. Őket Reiter István kassai születésű, Pozsonyban élő hegedűművész Bartók Béla az „Ideális arckép” c. művét saját feldolgozásban mutatta be a bécsi közönségnek. Boráros Imre Kossuth díjas színművész, Magyar Aliz, Tóth László és Horváth Sándor versek előadásával nagy sikert aratott. Nagy érdeklődésnek örvendett Brogyányi Mihály képekkel illusztrált, virtuális történelmi városnéző körbevezetése is. Dráfi Mátyás Pozsonyi életéről beszélt. Tőzsér Árpád és Ratkó József verseit szavalta el, majd az Adj, Uram Isten című dallal hódította meg az amúgy is lelkes közönséget. A fordulatos és színes műsor zárásaként Duray Miklós a pozsonyi kifli és a Hubert pezsgő történetét mesélte el, és ezt felvezetésül szánta meghívva a közönséget egy kis beszélgetéssel egybekötött kóstolóra. Petőfi Sándor egyik Pozsonyban írt versét, A távolból címűt Varga Anita énekelte el zárásul. A bécsi Collegium Hungaricum igazgatója, dr. Molnár Mária és igazgatóhelyettese, dr. Bertényi Iván is megtisztelte jelenlétével az előadást. A mintegy kétórás műsor után baráti beszélgetés bontakozott ki, a bécsi magyarok és a Pozsonyból jött vendégek között, akik pozsonyi kiflivel és Hubert pezsgővel vendégelték meg az előadásra érkező vendégeket. Úgy váltak el, hogy legközelebb Bécset kell bemutatni Pozsonyban!” (Keller Rita)

3. 2016. február 4-én, csütörtök délután tartotta évi rendes, vezetőség választó közgyűlését a bécsi – magyar „Europa-Club kultúregyesület. Az éves program és pénzügyi beszámoló mellett köszönetet mondtak mindenkinek, aki az egyesület működését valamilyen formában segíti, támogatja, valamint alkalma volt a Magyra Diákegyesületet, annak munkáját és tervezett programjait is Paluska Zsuzsának, az MDE elnökének bemutatni a közgyűlés előtt. A közgyűlés után 19:00 órától került sor a „Szicília magyar emlékei“ című vetítéssel illusztrált, élménybeszámoló előadásra. Dr. Csorba László történész, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, „Kultúrtörténeti kirándulás Szicília földjén” címmel, mint szakmai vezető, magyar emlékek nyomában 2015 őszén vezette a bécsi érdeklődő csoportot. Az egyesület két évvel előtte már eltervezte, hogy meglátogatja a szicíliai magyar emlékhelyeket, hogy élményekkel dús kirándulással mélyítsék ismereteiket Szicíliában. Az lelkes bécsi magyar csapat elsősorban Tüköry Lajos emlékeivel találkozott, de alkalmuk volt már Nápolyban és Rómában Türr Istvánnak, Velencében Winkler Lajosnak, Milánóban Frigyesy Gusztávnak, Torinóban Kossuth Lajosnak emelt márvány-és bronztáblákat is megtekinteni, melyeket a hálás utódok készíttettek emlékükre.

4. 2016. február 13. A Marosvásárhelyi SPECTRUM SZÍNHÁZ bemutatta “A Nők iskolája” c. komédiát

Székely Szabó Zoltán könyvbemutatója és Kárp Györggyel közös kabaréműsora indította a szombati programot, majd MoliereA Nők Iskolája“ című komédiáját mutatta be a bécsieknek a marosvásárhelyi Spectrum színház, telt házas közönség előtt. A Spectrum színház egy fiatal színház, különlegessége, hogy Románia első magánszínháza. Vezetője és rendezője Török Viola. A MoliereA Nők Iskolája” című előadást nagy sikerrel mutattak be a bécsi közönségnek. Különleges előadás volt, ahol ötvözték a francia klasszicizmust és a magyar hagyományokat, népdalokat, Török Viola rendező szándékai szerint az „európaiság” bizonyítására. (Keller Rita)

5. 2016. február 25. A „CSONKA DÉLIBÁB” c. film bemutatója a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Vetítésre érkező érdeklődőkkel hamar megtelt a díszterem. A vetítés előtt a film alkotói köszöntötték az egybegyűlteket, és beszéltek az alkotásukról. A Csonka Délibáb című film az ötvenes évek kitelepítéseit, a hortobágyi munkatáborokba hurcolt családok sorsát tárja elénk. A 2015-ben bemutatott magyar játékfilm arról a több mint tízezer emberről szól, akiknek 1950–1953 között el kellett hagyniuk az otthonukat, mert elhurcolták őket. A hatalom elvette a földjüket, megalázó körülmények közé kényszerítette őket a munkatáborokban. A Csonka délibáb egy 13 éves gyermek szemszögéből mutatja be ezt a vészkorszakot, a kitelepítések lelki és érzelmi fájdalmait, a kiszolgáltatottak szenvedéseit a táborok létrehozásától a felszámolásukig. A film valós dokumentumok, visszaemlékezések alapján készült. A Magyar Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. A filmvetítés után a közönségnek lehetősége nyílt az alkotókkal folytatott párbeszédre, többen személyes történetüket osztották meg az egybegyűltekkel.

(Miklós Tünde)

6. 2016. március 15. Az 1848-1849 forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepség. Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala az „Europa”- Club főszervezésével valamint a tagegyesületek aktív részvételével került sor az ünnepi megemlékezésre. A közös program délután négy órakor koszorúzással kezdődött a Bessenyei-szobornál, majd 18 órától a Collegium Hungaricumban folytatódott.

Közel százan gyűltünk össze Bécsben Bessenyei György testőríró, a megújuló magyar irodalom vezéralakjának szobránál március 15-én délután. A szitáló hóesésben Smuk András, az „Europa”- Club elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Bertényi Iván, a Bécsi Magyar Történeti Intézet vezetője ünnepi beszédében felidézte a ’48-as forradalom eseményeit, és beszélt azok történelemformáló hatásáról. „A magyar történelem legfontosabb fordulópontjai közül az egyik legfontosabb éppen 1848“- hangsúlyozta beszédében Bertényi Iván. Ezt követően a Tarka Barka népdalkör és a Rézsarkantyú citerazenekar Kossuth-nótákat adott elő.

A műsor végén Perényi János bécsi magyar nagykövet, Radda István az 56-os Szabadságharcos Lovagrend Osztrák-Német Nagypriorátusa, a Kerekasztal elnöke és Radda Marika a Club Pannónia elnöke, Paksánszki Szilveszter a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközségi képviselőtestületének elnökhelyettese, Sas László és Szőke Péter az „Europa”- Club vezetőségi tagjai valamint a Komensky iskola kétnyelvű óvodai csoportja helyezte el koszorúját a szobornál. Ezt követően a bécsi Collegium Hungaricumban teltház előtt folytatódott az ünnepi műsor. Felolvasták Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a határon túli honfitársakhoz írt köszöntő levelét. Ezután a Napraforgócskák gyermek tánccsoport előadásában többek között magyarbődi és felcsíki táncokat láthattunk. Őket Mentsik Szilvia, az AMAPED elnöke, a Kerekasztal alelnöke követte a színpadon, aki elmondta ünnepi beszédét. Az ünnepi műsor a Soproni Petőfi Színház művészeinek verses műsorával folytatódott. Ács Tamás és Papp Attila színművészek elsősorban Petőfi Sándor műveiből válogattak a március 15-i ünnephez kapcsolódóan. Huzella Péter budapesti Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes megzenésített versekkel lépett a színpadra, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, valamint kortárs költők verseiből hallhattunk tőle válogatást, majd táncolt nekünk a Napraforgó Néptáncegyüttes. (Keller Rita)

7. 2016. március 31. A Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményének filmbemutatója. Számos érdeklődőt vonzott Reha György előadása a Székesfehérvári Egyházmegye kortárs művészeti tevékenységéről. Reha György, akiről kevesen tudták, hogy 2011 óta a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményét vezeti, már évtizedek óta tagja az „Europa-Clubnak. Reha György bevezetőjében fényképes összeállítások segítségével számolt be fiatalkori tevékenységéről, amikor a budapesti Toldi mozi galériáját vezette. (www.toldigaleria.hu). Ezután a Székesfehérvári Egyházmegye filmstúdiója által készített filmek levetítésével az egyházmegye tevékenységét mutatta be a kortárs képzőművészekkel folyamatosan gazdagodó kapcsolatának tükrében. Ezek a rövid filmes összefoglalók bemutatták az elmúlt évek kiállításait, ahol Aknay János és Somogyi Győző Kossuth-díjas művészek mellett Jovián György és Kárpáti Tamás festőművészek, továbbá Rabóczky Judit Rita és Szmrecsányi Boldizsár (Boldi) szobrászművészek alkotásait láthatták az érdeklődők. Spányi Antal megyés püspök videó üzenete nagy tetszést aratott az előadás végén, aki üzenetében ezúton meghívta a jelenlévőket szeptember 17-ére, amikor az erdélyi Szovátán élő Kuti Dénes festőművész munkáit állítják ki a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteménye következő rendezvényén.

8. 2016. április 8. A BOR DICSÉRETE – bordalok, versek – operett slágerek

A produkció a soproni teátrum kedvelt kezdeményezése a nézők körében. A színészek versekkel, dalokkal népszerűsítik a kulturált borfogyasztást, miközben a magyar irodalom és zene értékes alkotásait, kincseit felvillantva szórakoztatják a közönséget.

Pataki András, a soproni teátrum igazgatója szerint fontos az, hogy a színházat elvigyék az emberek közé, különleges helyszíneken is bemutatkozhassanak a nézőknek, akiket aztán visszavárnak. Az elhangzott bordalok, versek és operett slágerek után a soproni Taschner család borait kóstolhattuk meg.

A Taschner családi vállalkozás mögött egy több generációra visszavezethető poncichter család áll, ahol apáról fiúra szálló örökségként maradt fenn a szőlőtermesztés és a borkészítés tudománya. A város környékén és a Fertő tó partjára néző dombokon elszórtan található a kb. 11 hektáros kisbirtok, ahol Irsai Olivér, Sauvignon blanc, Pinot noir rosé, Kékfrankos, Zweigelt, Zweigelt barrique, Cabernet sauvignon és Zenit fajtákat termesztenek.

9. 2016. április 23. Migráncs vagyok, nem piskóta“ – A Gruppen-Hecc társulat előadása Bécsben. Ezen a napon ismét megtelt a Collegium Hungaricum díszterme, rengetegen voltak kíváncsiak a marosvásárhelyi társulat idei zenés, politikai kabaré előadására, melynek szerzői: Nagy István és Molnár Tibor.

A darab szereplői: Nagy István, Kárp György, Henn János, Biluska Annamária, Somody Hajnal, László Zsuzsa és Fodor Piroska. A darab zenei munkatársa: Nyágai István.

Az előadás előtt Dr. Smuk András, az „Europa-Club elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, valamint a társulat tagjait. Köszönetét fejezte ki Tök Józsefnek, aki bőkezűen támogatta a kabaréestet, valamint Székely Szabó Zoltánnak, aki segítette a szervezést, és tartotta a kapcsolatot a külhoni színtársulatokkal. Végül örömét fejezte ki, hogy teltház előtt léphet színpadra a Gruppen-Hecc, és mindenkinek jó szórakozást kívánt.

Ebben nem is volt hiány, kuncogások, harsány kacagások tették színesebbé az egyébként is rendkívül humoros előadást, amelynek minden percét élvezetessé tették a marosvásárhelyi Gruppen-Hecc társulat tagjai. (Miklós Tünde)

10. 2016. május 7. Az Europa-Club Bécs és a 72. sz. Széchenyi István Cserkészcsapat rendezésében egy kerékpártúrára és egy közös anyák napi ünnepségre került sor, a Dornbach cserkészcsoport parkjában. A biciklitúra a Pratertől a Dunaszigethez vezetett. Az Europa-Club a Praternél indult május 7-én, vasárnap 10.00-kor és a Dunaszigethez kerékpároztak, majd egy közös ebédidőt szerveztek egy biciklis étteremben. Ezt követően a csoport visszakerékpározott a Praterhez. 16.00-kor vette kezdetét a cserkészek anyák napi ünnepsége a 17.-ik kerületben, a majális színhelyén. Késő délután a grillezéshez már mindenki csatlakozhatott. A rendezvényt az Europa-Club és a cserkészek közösen szervezték.

11. 2016. május 21. SZENT ISTVÁN SZOBOR ÜNNEPÉLYES LELEPLEZÉSE

Május 21.-én szombaton, délután fél négytől került sort a Szent István szobor ünnepélyes leleplezésére az ausztriai Németóváron (Bad Deutsch-Altenburgban). Az „Europa”- Club által szervezett ünnepség a Mária templomban kezdődött szentmisével, majd a templom előtt a szobornál folytatódott a rendezvény.

Az „Europa-Club által szervezett eseményen részt vett többek között Németóvár polgármestere dr. Wallowitsch Hans, dr. Perényi János Magyarország bécsi nagykövete, Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek, a magyar közösség európai parlamenti képviselője Csáky Pál, Sopron város önkormányzatát Brummer Krisztián képviselte, Alsó-Ausztria Tartomány Tanácsának képviseletében dr. Erwin Schrödinger volt jelen. A szobor készítője, a marosvásárhelyi Hunyadi László is az ünnepség díszvendégei között volt. Az ünnepség szentmisével kezdődött a Mária-templomban, amelyet Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek celebrált. A szentmise után került sor Szent István mellszobrának leleplezésére és felszentelésére a temető melletti parkban, ahol egyidejűleg a Szent Istvánról elnevezett pihenőt is felavatták. A szoboravatón ünnepi beszédet mondott a németóvári polgármester, dr. Hans Wallowitsch, Magyarország bécsi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, dr. Perényi János és dr. Smuk András, a bécsi „Europa”- Club elnöke. Ezt követően Csáky Pál felvidéki európai parlamenti képviselő részvételével sor került a szobor leleplezésére. A gyönyörű műkő szobor Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotása. Az ünnepségen közreműködött a komáromi Concordia vegyeskórus Stubendek István karnagy vezényletével, a somorjai Harmonia Classica Samorin kamarakórus, Wolfgang Danzmayr vezényletével, Vig Margit hegedűművész, valamint a Nemzetközi Duna-Filharmónia művészei. A zenei programot Katona Ágnes állította össze.

12. május 27-29. között az „Europa-Clib kulturális kirándulást szervezett a felvidéki Erdőhátra és a morvaországi Brünnbe, Mírovba és Olmützbe.

Jól hangzik kimondani, hogy már 26 éve szervezzük kultúrtörténeti és honismereti körútjainkat. Elsődleges célunk történelmi szülőföldünk – a Kárpát-medence megismertetése, s a bécsi magyarok figyelmének ráirányítása a történelmi, kulturális és természeti értékeinkre, amelyek sorsáért felelősséggel tartozunk. Másik célunk az, hogy túllépve a Kárpát-medencét, további magyar történelmi és kulturális értékeket is megismerjük. Már a kezdet kezdetén egyértelműen megfogalmazódott az, hogy el kell jutnunk az említett értékek színhelyére és azokkal közvetlenül ott kell megismerkednünk. Akár az apró helyi értékekkel is, amelyek szintén a nemzeti öntudat építőkockái.

Első állomásunk Pozsony Ligetfalu volt, ahol a magyarok és németek tömegsírjai közelében 2015. július 20-án a vérengzések 70. évfordulójára emléktáblát avattak. . Szomorú tény, hogy 1947. május 20-án Pozsony Ligetfalu közelében, nem messze a magyar határtól, egy légvédelmi futóárokban megtalálták annak a 90 magyar 16-17 éves leventének a holttestét, akiket Hitler kérésére Szálasi 1945 januárjában a Drezda melletti Taubenheimbe vezényelt, majd a fogságból hazatérve 1945 augusztusában Pozsony Ligetfalunál csehszlovák vizsgálótisztek feltartóztattak, kifosztottak, agyonlőttek. Dunajszky Géza – az „Arcok és sorsok” írójának megemlékező beszéde után koszorút helyezünk el az emlékhelyen, majd tovább utazunk Dévénybe, egykor hazánk nyugati kapuját védő várba. Trianon előtt a vár legmagasabb pontján 21 méter magas obeliszk állt, egy honfoglalás kori magyar vitézzel tetőzve. Az obeliszket 1920-ban felrobbantották majd a hatvanas években megkezdődő régészeti ásatások, felújítási munkálatok során talapzatát is elhordták Dévényből a felvidéki Erdőhát környékére, a Morva folyó és Kis-Kárpátok közti, Magyarország egykori sík határvidékére utaztunk. Majd a Máriavölgyi és Sasvári egykori pálos kolostorok, és búcsújáró helyek megtekintése után, Szakolcára utaztunk. A cseh határ közelében fekvő városkában, a gimnázium épületén Juhász Gyula és Gvadányi József nyugalmazott lovassági tábornok és költő emléktáblája mellett, a főtéren a Felvidék talán legnagyobb magyar címere és Nagy Lajos magyar király bronzszobra emlékeztet a magyar múltra. A városkában megízlelhettük a kisebb magyar-szlovák diplomáciai feszültséget is kiváltó szakolcai kürtőskalácsot, itteni nevén a trdelníket. Gvadányi erdélyi szakácsa hozta magával a receptet Szakolcára. S eme eredeti receptúra alapján, de dióval, mandulával, vagy tört barackmaggal ízesítve, immár szakolcaiasan készítik a mai napig.

Brogyányi Mihály pozsonyi történész vezetésével a felvidéki kirándulást követően Brünnbe, Mirovba és Olmützbe utaztunk. Koszorút helyeztünk el, az 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben meghalt Esterházy Jánosra emléktáblájához. Majd a brünni magyarok képviselőivel közösen koszorút helyeztünk el a Spielberg hírhedt börtönében raboskodó Trenck báró, a magyar jakobinusok, mint Kazinczy Ferenc, Batsányi János az 1848/49-es forradalmárok, honvédek emlékére.

Nem nehéz megígérni, hogy az egyesület vezetősége az 2016-os év második idényében is rendkívül színes programokat fog felkínálni az érdeklődőknek.

Bécs, 05. 06. 2016 Smuk András

Az „Europa”Club elnöke

2015. szeptember – december

2015. szeptember 10.         A nyugati szórvány magyarság

Az „Europa”- Club meghívására, szeptember 10-én, Vizi E. Szilveszter, kétszeres Széchenyi-díjas magyar orvos tartott előadást a bécsi Collegium Hungaricumban. „A nyugati szórvány magyarság” című előadás során a Magyar Tudományos Akadémia tagja beszámolt a külhoni magyar diaszpóra helyzetéről egykor és napjainkban. Emellett rámutatott a 20. század nagyjaira, a tudomány és a kultúra jeles magyar képviselőire.

Az előadás sok Bécsben elő magyart érdekelt, hiszen az előadó kitért arra is, hogy miként alkotják a magyar nemzet ötödrészét a 20. század történelmi viharaiban Nyugatra; Észak- és Dél-Amerikába, Ausztráliába, Izraelbe, Dél-Afrikába, valamint Európa nyugati felébe kivándorolt, kitelepített, száműzött vagy kimenekült magyarok. Véleménye szerint ők alkotják a 2,5 milliós külhoni magyar diaszpórát, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul. Ezért rávilágított az anyanyelv, a kultúra és a gyökerek ápolásának fontosságára, mely a diaszpóra jövőjét tekintve elengedhetetlen.

A nyugati világban élő magyar szórványok anyanyelvi gondozása külön feladatokat jelent, minthogy ezen a téren igen távoli és már jórészt megszűnőben lévő közösségekkel kell számolnunk. A hagyományos amerikai, dél-amerikai és ausztráliai magyar közösségek ugyanis igen gyorsan olvadnak, mellettük viszont, főként a nyugat-európai országokban új magyar szórványok jönnek létre. Így például felmérések szerint Németországba és Ausztriába is a kilencvenes évek óta több tízezer magyar munkavállaló került. Számot kell vetni viszont azzal is, hogy a nyugati világban élő magyarok vagy magyar származásúak mind kisebb része beszél magyarul.

Ezek az emberek ugyanakkor valamilyen módon kötődnek őseik szülőföldjéhez, a magyar kultúrához, a magyar zenéhez, a magyar népművészethez és tánchoz, egyáltalán érdeklődnek a Kárpát-medencében élő magyarság iránt. Semmiképpen sem volna helyes róluk lemondani, ellenkezőleg, gondoskodni kellene arról, hogy ők a magyar nyelv közelebbi ismerete nélkül is megmaradjanak magyarnak, és személyes identitásukban a magyarságnak valamilyen szerepe legyen”, mondta Vizi Szilveszter, professzor.

Mint a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumi elnöke, ismertette Bécsben a non-profit alapítványt is, amelynek működése kizárólag nemzetközi magánadományokon alapszik, és legfőbb célja, hogy a világban élő magyarságot tájékoztassa és információkkal lássa el.

 

2015. szeptember 17.     Könyvbemutató –  Zsuffa Tünde: Angyal a földi pokolban

A regény, a második világháborútól az 1956-os forradalom bukásáig tartó történelmi időszakot mutatja be nagy érzékenységgel. A mű mindenképpen hiánypótló napjainkban, hiszen ritkán olvashatunk Ausztriában íródott szépirodalmi alkotást erről a történelmi korszakról.

A könyvbemutató est vendégei voltak többek között: Kubik Anna Kossuth – díjas színművész, Agócs Sándor, az idén 25 éves Antológia Kiadó (a regény kiadója) igazgatója, és dr. Szabó Csaba történész.

Agócs Sándor elmondta, az írót az első könyve (Paprika rummal) bemutatóján ismerte meg tavaly december 6-án, aki ezt követően küldte el neki a most bemutatott regény kéziratát. Agócs Sándor a bemutatón így méltatta a szerzőt: „… a kézirat elolvasása után, már tudtam, hogy ki fogjuk adni. Többször elszorult a torkom, el is sírtam magam, nem ilyen könyveket írnak mostanában, ezért is álltam mellé, már a legelején… Ki merem mondani: a Paprika rummal című kötete után ezzel a könyvével Zsuffa Tünde végérvényesen letette írói névjegyét!”

Zsuffa Tünde kiemelte, miért volt számára fontos, hogy megírja ezt a történetet: „Kislány korom óta tudom, hogy a huszadik századi magyar történelem, a Horthy-korszak, a második világháború, az ’56-os forradalom és a megtorlás évei megítélése, bemutatása tele van féligazságokkal. A féligazság pedig nem az igazság fele, hanem hazugság. Sok eseménynek csak az egyik felét írják meg még ma is, a másik felét tudatosan elhallgatják. Ez azonban akár egy ország torzulásához vezethet, majd pusztulásához.”

Az író a regény főhősnője, Balázsovich Antónia, Horthy Miklós testőrparancsnokának lánya köré fűzte fel a fontos történelmi eseményeket, és rajta keresztül ábrázolja a kor embertípusát. (Miklós Tünde)

 

2015. szeptember 24-28.  Kultúrtörténeti kirándulás Szicília – magyar emlékek nyomában!                                                                                                                   

Szicília a Földközi-tenger legnagyobb szigete, öt millióan élnek itt, Olaszország e különleges jogállású tartományában. A Risorgimento Garibaldi vezette harcaiban – számos magyar honfitársunk is derekasan kivette a részét. Az ő emlékhelyeiket keretük fel dr. Csorba László-történész, a Nemzeti Múzeum főigazgatója vezetésével, de Szicília egyéb nevezetességei sem maradtak ki programunkból!

A kirándulást a siracusai Régészeti Park bejárásával kezdtük majd az óváros zegzugos utcáin folytattuk. Másnap Noto középkori városában, a városi könyvtár előcsarnokában Petőfi Sándor szobránál tisztelegtünk és átadtunk a könyvtár vezetésének egy olasz és egy magyar nyelvű magyarázó táblát, amik a szobor két oldalán lesznek a falra rögzítve.                   Vittoriában működött az egyik legjelentősebb magyar hadifogolytábor. Nagyszerű műemlék a 118 magyar katona sírján emelt Magyar Kápolna, míg az egyik helyreállított barakkban 1995-ben nyitották meg az Olasz-Magyar Hadtörténeti Múzeumot.

A palermói székesegyházban tisztelgünk III. Béla fia – Imre király felesége, Aragóniai Konstancia királyné/császárné római szarkofágból átalakított márványkoporsója előtt.  Palermo 1860. május 27-i ostromakor Garibaldi szabadságharcosait a kőrősladányi születésű Tüköry Lajos vezette, aki az ostrom során szerzett sebesülésébe belehalt.  Egy laktanyát, továbbá Palermo egyik legjelentősebb főútvonalát (Corso Tukory) róla nevezték el. Sírja a San Domenico templomban, a szicíliai hősök Pantheonjában található. A palermói Rotoli temetőben megkoszorúztuk a magyar hadifoglyok emlékére emelt 9 méter magas emlékoszlopot. Ellátogattunk a Szicília „gyöngyszemként” emlegetett Taorminába, ahol a Csontváryt is megihlető Antik Görög Színházban gyönyörködhettünk, felkapaszkodtunk az Etna oldalára, hogy szemügyre vehessük a legutóbbi lávakitörés nyomait. (dr. Tarjányi József)

 

 

2015. október 8.     Hit és Hűség című színpadi játék

A  Balassi Intézettel (Collegium Hungaricum) közösen megtartott rendezvényen sokan vettek részt, vendégül láttuk Csáky Pál, európa parlamenti képviselőt is. Ennek most volt egy külön apropója is, hiszen a színpadi játék az ő – „Pacsirta éneke” című – kisregényére épül.

A „Hit és hűség – történelmi visszapillantás 1889-1989” dramatizált formában mutatja be egy felvidéki család öt generáción átnyúló történetét, s felölel minden fontasabb elemet, amin ez a közösség az elmúlt 150 évben végigment. Az előadást a korabeli zenék, egy-egy tipikus jelmez-kiegészítő és a vetítés tették hitelesebbé, izgalmasabbá és szórakoztatóbbá.

A háromszereplős darabot Boráros Imre Kossuth díjas színművész, neje Petrécs Anna és Tarics Péter adták elő.

Az előadás után sokan megvásárolták Csáky Pál könyvét, amelyeket készségesen dedikált. (Koleszár Béla)

 

2015. október 12. Zichy László: Magyarság ismeret-magyarság identitás

A politológusaktuális problémákat érintő előadására gyűltek össze ismét szép számban az érdeklődők. Az előadás olyan húsbavágó témákat érintett, mint a zsidókérdés, és a migránsok problémája.

Az ember nem attól lesz gazdag, amit az az országból elvesz, hanem attól, amit hozzáad. Nem a múltba kell visszamennünk, hanem a múlt gyökereire építve kell megtalálnunk azt a szellemiséget, amely a középosztályban és a parasztságban megvan. Megtalálni azokat az összekötő elemeket, amelyek a társadalmat széppé teszi”- mondta az előadó.

Az referátum végén a jelenlévőknek lehetőségük volt feltenni az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket, melyekre Zichy László politológus válaszolt. (Miklós Tünde)

 

 

2015. október 23.  Ünnepi rendezvény Bécsben az 1956-os forradalom emlékére

Az érkező vendégeket dr. Smuk András, az „Europa” – Club vezetője üdvözölte. Külön köszöntötte dr. Perényi János nagykövetet, dr. Hajas Gábor követet és feleségét, Mag. Molnár Máriát, a Collegium Hungaricum igazgató asszonyát, valamint a magyar szervezetek, egyházak, és a megjelent sajtó képviselőit. Nagy tisztelettel üdvözölte és röviden bemutatta az est szónokát, dr. Jeszenszky Géza volt külügyminisztert. Örömét fejezte ki, hogy az említett két csúcsszervezet (az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala és a Központi Szövetség) nevében ezt az estet az „Europa”- Club szervezhette meg, és beszédjét azzal zárta, hogy reméli, ez a kiváló kezdeményezés a következő években hagyománnyá nemesedhet.

Ezt követően dr. Perényi János nagykövet mondta el ünnepi köszöntőjét, melyben az 1956 – os forradalmat a magyarság gyökereit érintő történelmi eseményként tárta elénk. „Magyarország kis ország, de nagy nemzet” – mondta beszédjében a nagykövet.

A Központi Szövetség képviseletében dr. Seidler Andrea (vezetőségi tag) olvasta fel Hollós József elnök levelét, majd az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala és Hartig Christoph elnök nevében Radda István alelnök szólt az egybegyűltekhez.

            Ezt követően a komolyzenei műsor első részeként Visky Klára (hegedű), Dimitris Mousouras (hegedű), Gabriela Hinrichs (brácsa) és Wolf Anna (cselló) előadásában Schubert: Esz – dúr vonósnégyes (op. 125 No. 1, D87) darabjából a III. tételt, az Adagio – t hallgathattuk meg.

A lélekemelő zene után dr. Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, politikus és diplomata, az Antall kormány külügyminisztere állt a pódiumra, aki visszaemlékezett a forradalom kitörésének napjára. Elmondta, hogy tizenöt évesen minden fontos helyszínen jelen volt. Részletesen ismertette az 1956-os forradalom és szabadságharc kiváltó okait, az események láncolatát, a világpolitikai történésekkel való összefüggéseit, és beszédjében feltette a kérdést: „Történhetett volna másképp?” Kiemelte azt is, hogy egyre kevesebben lesznek, akik az ünnepi évfordulókon úgy szólhatnak az egybegyűltekhez, hogy maguk is megélték a forradalmat, és nagyon fontos, hogy ezek az emberek továbbadják az utánuk következő nemzedékeknek: „világtörténelmet formáló esemény volt ’56, ezért ne kötelességből ünnepeljük azt”.

Az ünnepség ideje alatt díszőrséget adtak a 72.sz.Széchenyi István Cserkészcsapat tagjai. Az ünnepi megemlékezés a komolyzenei műsor második felével folytatódott, a vonósnégyes I. tételét, az Allegro Moderato-t hallgathattuk meg. Az egybegyűltek a Szózat és a Himnusz közös éneklésével zárták a megemlékezést. (Miklós Tünde)

 

2015. október 26.    Ünnepi koszorúzás Jánossomorján és Mosonmagyaróváron

Ünnepi koszorúzás az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulója alkalmából Jánossomorján, majd Mosonmagyaróváron, a sortűz helyszínén, 2015. október 26-án.

Busszal érkeztek az “Europa” Klub tagjai a jánossomorjai kopjafához. Ezen az úton, mely mellett a kopjafa áll, menekültek ezrek 1956-ban a szomszédos osztrák Andau (Mosontarcsa) község felé. Szép, napos időben került sor a megemlékezésre. Először Lacknerné Fördős Klára a jánossomorjai Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Lőrincz György Jánossomorja polgármestere emlékeztetett az akkori eseményekre. Dr. Smuk András az „Europa”-Club elnöke, maga is Jánossomorjáról való, akkor gyerekként szekéren hagyta el családjával az országot.

Ünnepi beszédben emlékezett dr. Csobánci-Horváth Iván tanácsos, a bécsi Magyar Nagykövetség vezető konzulja a menekültekre és az itthon maradottakra.

A műsor ünnepélyességét emelték a művészeti fellépések: a bécsi Liszt Ferenc kórus éneklése, és Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője szavalata Nagy László: Kinek fáj emberek? című versét.

A koszorúzások, a himnusz és a szózat elhangzása után a jánossomorjai polgármester fogadást adott a Művelődésházban az ünneplő megjelenteknek.

Ezt kővetőleg az „Europa”-Club kis küldöttsége, Mosonmagyaróvárra ment, ahol a laktanyánál lezajlott sortűz áldozataira emlékezett a város, szép műsorral, sok szervezet, köztük az “Europa”- Klub koszorúzásával. (Szőke Péter)

 

2015. október 28. Jókai Mór regényíró emléktábla avatás a felsőőri Europäische Mittelschule épületében!

Az “Europa”-Club felajánlásából, az oberwarti Europäische Mittelschule, a Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület és a bécsi „Europa”-Club  közös rendezvénye keretében  került sor Jókai Mór háromnyelvű (magyar, német, angol) emléktáblájának felavatására, az iskola aulájában. Az ünnepségre a Magyar Emlékekért egyesület Jókai életével kapcsolatos tablókból rendezett kiállítást. Az iskola Jókai-könyvekből, a tanulók által Jókai-regényekhez készített illusztrációkból szintén kiállítást rendezett. Érdekes, és megható volt,a tanulók rövid színházi előadása, melyben a gyerekek Az Arany Ember egy részletét adtak elő, magyarul.

Az ünnepségen részt vettek az iskola tanárai és diákjai. Gondolatébresztő ünnepi beszédet tartott az iskola igazgatója: dr. Mag. Nikolaus Schermann Az iskola sokat tesz a burgenlandi magyar kultúra fenntartásáért.

Vetítettképes előadást tartott Jókai Mórral kapcsolatos emlékekről a Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület elnöke, dr. Messik Miklós

Az ünnepségen Vig Margit kaposvári születésű bécsi hegedűművész Lavotta, Csermák, Bihari verbunkos jellegű szerzeményeit játszotta nagyon szépen. E kissé kevésbé ismert zeneszerzők a reformkor jelentős magyar egyéniségei voltak.  (Szőke Péter)

 

2015. nov. 7.  Ökumenikus imaórával egybekötött koszorúzási ünnepség Németóváron (Bad Deutsch-Altenburg-ban)

Az „Europa“-Club ezt a már hagyománnyá vált programot – mint már korábban is – a szomszédos országok részvételével rendezte meg. A II. világháború után emigrált magyarok által létesített szimbolikus sirt évtizedekig a helyi önkormányzat ápolta. Ezt a feladatot – kb. tíz évvel ezelőtt – a bécsi „Europa“-Club vállalta magára. A Szent István által alapított templom az idén is megtelt.  Dr. Smuk András üdvözlő szavai után dr. Hans Wallowitsch Bad Deutsch-Altenburg  polgármestere, majd Balint Pavel esperes, katholikus lelkész szólt az egybegyűltekhez. Az imaórát Molnár Tamás katolikus pap, Karvanszky Mónika református lelkész és Kiss Miklós evangélikus esperes végezték. Ezután – a bizonytalan időjárásra való tekintettel még a templomban –  Keresztes Szilárd görög katolikus püspök ünnepi beszéde hangzott el. Az egybegyűltek feszült figyelemmel követték a püspök gondolatait. Az ünnepi eseményt a somorjai Híd Vegyes Kar és Urbanetz-Víg Margit hegedűjátéka foglalták zenei keretbe. Ezután a  gyülekezet zászlók kíséretében vonult a síremlékhez és helyezte el a koszorúkat a kopjafa előtt, majd végezetül elhangzott a Szózat. Az ünnepséget a Magyar Nagykövetség által adott fogadás zárta le a gyógyfürdő színháztermében.   (Kotsis Péter)

 

2015. november 10.  Jótékonysági hangverseny a bécsi magyar nagykövetségen                    A nagyszabású koncert célja a Németóváron (Bad Deutsch-Altenburgban) felállítandó Szent István szobor költségeinek előteremtése volt, amely az adományokból össze is gyűlt. A legenda szerint Németóváron (Bad Deutsch-Altenburgban) 1028-ban Szent István király emelt templomot, melynek romjaira a jelenlegi a temető által körülvett román-gótikus stílusú Mária-templom épült. A szobrot a templom és temető előtt a település által a kialakított parkban 2016. május 21-én ünnepélyes keretek között leleplezzük le.

A rendezvényt Perényi János nagykövet és Smuk András, a Club elnöke nyitották meg. A jótékonysági gálaest fellépői között szerepelt a Magyar Örökség díjas népdalénekes Faragó Laura, aki autentikus magyar népdalokkal nyitotta meg a koncertet. A színvonalas előadásról további neves művészek gondoskodtak: Jávorkai Sándor hegedűn, Vig Margit Viola d`amorén (szerelemhegedű), Christoph Urbanetz viola da gambán (térdhegedű), Jávorkai Ádám csellón, Aba-Nagy Zsuzsanna hárfán, Henter Nicole fuvolán, Ulrich Manafi klarinéton és Veronika Trisko zongorán kísérte a fellépőket. Az igényes műsort Katona Ágnes, a Nemzetközi Dunafilharmónia vezetője állította össze, melyben felcsendültek Bartók Béla, Vittorio Monti, H. W. Ernst, Diego Ortiz / Vermes Mária, Carl Friedrich Abel, Nicolo Paganini, Franz Doppler művei, valamint további magyar népdalok. Az esten felajánlásra került Mayer Éva (Somorja), Munkácsy-díjas képzőművész ‘Életfa’ című alkotása, valamint Graner Hans Peter: Úszó határok a Centrope-ban könyvei. A rendezvényt Sas László vezette német nyelven.

A koncertet követően a nagykövetség fogadást adott.(Sas László)

 

2015. december. 5.                           Mikulás-est

Már hagyományosan, az AMAPED és az „Europa“- Club közös szervezésében, a 2014-es év egyik legtöbb embert (köztük sok-sok gyermeket) megmozgató ausztriai magyar rendezvénye volt. Ebben az évben a mikulásesten a 72. sz. Széchenyi István cserkészcsapat tagjai is részt vettek, akik az AMAPED pedagógusai és a Szülői Egyesület tagjai mellett a rendezvény lebonyolításában is segítettek.

Az est műsorvezetője Mentsik Szilvia volt, aki úgy az AMAPED, mint az „Europa”- Club nevében üdvözölte a közönséget.

Elsőként Francesco, a zenebohóc lépett fel, majd a Győri Nemzeti Színház színészeiből alakult színi csoport mutatta be a „Mikulás-família” című darabot, nagyon sok gyermeket bevonva az előadásukba. Az ő hathatós segítségükkel végül minden jóra fordult: megjött a tél, hó is hullott, az ajándékok is megkerültek…

A műsor végén minden gyermek mikuláscsomagot kapott. (Koleszár Béla)

 

 

2015. december 13.        Istentisztelet és közös karácsonyi ünnepség

Advent harmadik vasárnapján már jóval öt óra előtt megtelt a bécsi első kerületi református templom. A padokban gondolataikba mélyedten üldögélő emberek lélekben már a közelgő ünnepre készültek. Jól esett ez a békés, várakozásteljes feszültséggel átszőtt csend a nagyváros fahéj illatú nyüzsgése után.

A pontosan öt órakor kezdődő istentiszteletet Karvansky Mónika református lelkész celebrálta. A mise közben az egyházi énekeket a mosonmagyaróvári Halmos László Énekegyüttes tolmácsolásában hallhattuk.

Az énekegyüttes 1989 októberében alakult, a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület zenei szekciójaként. Halmos László nevét (Győrben élt zeneszerző) 1991-ben vették fel, az idős mester hozzájárulásával. Repertoárjukban főként egyházi jellegű művek szerepelnek, hiszen fellépni elsősorban templomokban van lehetőségük. Az énekegyüttes minden olyan meghívásnak szívesen tesz eleget, ahol lehetőségük nyílik a kórusirodalom egy-egy remek alkotásának bemutatására úgy, hogy ez elveikkel és céljaikkal megegyezik.

Az adventi mise részeként Farkas István, a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola és Középiskola nyugalmazott igazgatója, piarista atya, elgondolkodtató és szívhez szólóan szép ünnepi beszédet mondott az egybegyűlteknek.

Farkas István 1967-ben érettségizett a kecskeméti Piarista Gimnáziumban, augusztusban belépett a Piarista Rendbe, és 1975-ben itt tett örök fogadalmat az ifjúság nevelése mellett. 1976 májusában pappá szentelték.  A katolikus hit oktatásáért, a közösségek létrehozásáért és ápolásáért, a hitélet fáradhatatlan és szeretetteljes szolgálatáért 2011. augusztus 20-án Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki.

„Gyermekkorom karácsonyai személyiségem fundamentumához tartoznak. Minél több év suhan el fölöttem, annál fontosabb, hogy adventben visszataláljak karácsony titkához. Ha ez elmarad, beteljesedik rajtam Albert Einstein szava: „Aki a titokra nem tud néma ámulattal rácsodálkozni, az lelkileg halott (…).Az ajándékozás értékére, művészetére Isten tanít meg, amikor karácsonykor a Betlehemi Gyermekben nem kevesebbet, mint önmagát ajándékozza nekünk. A betlehem jászla elé térdelve fogadást teszek: nem hamisítom meg szeretetem. Nem spórolom ki magam kapcsolataimból.” – mondta el beszédében az atya.

A mise közben többször gyönyörködhettünk orgonaszólókban, és elhangzott Ady Endre: Karácsonyi rege című verse is. Végül megismerhettük az énekegyüttes tagjait, akik igazi ünnepi hangversennyel örvendeztettek meg bennünket.

Befejezésképpen az „Europa” – Club elnöke, Smuk András szólt a jelenlévőkhöz. Elmondta, hogy rendezvényekben gazdag, örömteli esztendőt zár a szervezet 2015-ben. Kifejezte reményét, hogy a 2016-os esztendő hasonlóan eredményes lesz, és jövőre is sokszor gyűlhetünk majd össze, hogy minőségi időt tölthessünk el együtt. Ezt követően Karvansky Mónika meginvitált bennünket a kisterembe, ahol üdítő és karácsonyi bejgli mellett beszélgethettünk egymással. Békés és ünneplőbe öltözött lélekkel köszöntünk el egymástól advent harmadik vasárnapjának estéjén. Hálás köszönet ezért a szervezőknek. (Miklós Tünde)

 

 

2015. január – június

Bécs, 2015. június 4.

 

Az itt olvasható egyesületi beszámoló szövegét részben Weber Katalin és Sommer Palágyi Zsófia (ORF Burgenland) írásaiból vettük át (http://volksgruppen.orf.at/magyarok/), illetve Mentsik Szilvia és Smuk András szövegezte meg.

 

 

  1. Január 15-én, csütörtökön került sor az „Europa”-Club ez évi első rendezvényére: „Szép illatja száll a víg szívemre” mottóval Faragó Laura Magyar Örökség Díjas énekművész, népdalénekes mutatta be a Baranyában élő moldvai magyarok hit- és dallamvilágát.

Az estet Kóka Rozália a Népművészet mestere, Magyar Örökség Díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, néprajzkutató vezette be. Közreműködött: Sárközi Márika ifjú népdalénekes.

Az est első részében Kóka Rozália néprajzkutató – maga is bukovinai székely – a csángó magyarok keserű sorsáról, a bukovinai székelyek kitelepítéseiről beszélt.

Faragó Laura országos ismertségre 1970-ben tett szert, amikor első helyezést ért el a Röpülj páva! című televíziós vetélkedőn. A következő évben ugyancsak első helyezést ért el egy angliai nemzetközi népdalversenyen is, 38 ország 42 versenyzője közül. A Zeneakadémiára került, szakdolgozatát a baranyai csángóknál végzett kutatásai, gyűjtései adataiból írta. A gyűjtés egy időre szinte feledésbe merült, majd több mint 40 év szünet után 2014-ben újra „feltámadt”. E kutatásaiból CD-melléklettel ellátott könyvet is megjelentetett a 85. ünnepi könyvhét alkalmából, „Szép illatja száll a víg szívemre” címmel; ugyanezen munka elismeréseként Magyar Örökség díjban is részesült. A rendezvényen is bemutatásra került könyvben életsorsok, örök érvényű adatok olvashatók a magyarság múltjából, kultúrájából.

A bukovinai székelyek örökségét, népdalkincsét bemutató est egyben egy „beharangozó”, kedvcsináló rendezvény is volt, az „Europa”-Club következő nagy tanulmányi kirándulásra a Baranya és Tolna megyei bukovinai székelyek falvaiba, ahol Kóka Rozália  kalauzolta az érdeklődőket.

 

  1. 2015. január 29. Ezen a napon tartotta évi rendes közgyűlését az „Europa”-Club, ahol Smuk András, a klub elnöke bevezetőjében köszönetet mondott a tagoknak, a szorgalmas szervezőknek. A gyűlésen ebben az évben nem volt vezetőségválasztás, ezt az új alapszabály szerint csak minden második évben tartja az egyesület.

A gyűlés éves beszámolója több részből állt, amelyet egy-egy rendezvényről mindig egy más vezetőségi tag tartott vagy mutatott be (pl.: Sas László, Mentsik Szilvia, Tarányi József, Koleszár Béla), amelyhez képeket is vetítettek. Ezután következett a pénztári beszámoló, amelyet Kautny Endre és Pusztay Csaba tartott. A gyűlésen elhangzott, hogy a klub nagyon meg van elégedve a tagok számával, a tagsági díj befizetésével és a rendezvények látogatottságával.

Az egyesület legnagyobb jövőbeni projektje egy Szent István szobor felállítása a Bad Deutsch- Altenburg-i egykori Szent István templomnál. A közgyűlésen tájékoztatták a tagokat a 2015-ös év programjairól, a programfüzeteket a tagok már postai úton megkapták.

A közgyűlés után Dr. Szabó Csaba vetítettképes előadásában a Börzsöny, Cserhát, Nyugat-Palócföld különlegesen gazdag történelmi, néprajzi, irodalmi (Mikszáth, Madách) és geológiai tudnivalóiról számolt be.

 

 

  1. Február 12-én került megrendezésre a „Szerbiától Itáliáig – A Szamár- sziget szellemkatonái, egy eltitkolt halál-mars története” című előadás a Collegium Hungaricumban.. Az „Europa”-Club meghívására érkezett az osztrák fővárosba Margittai Gábor, magyarországi szórványkutató, újságíró, irodalomtörténész, aki az első világháború idején fogságba esett katonákkal kapcsolatos eseményeket ismertette.

A szórványkutató turistaként látogatott el a szardíniai Szamár-szigetre, amely egykor a szicíliai maffia börtönszigete volt, korábban a terroristák és gyilkosok büntetőtelepe – száz évvel ezelőtt a pedig az Osztrák-Magyar Monarchia katonáinak a pokla.

Margittai Gábor a Kárpát-medencei kisebbségi magyar közösségekkel foglalkozik. A szigeten található, magyar emberek által épített emlékek indították el abban, hogy elkezdje kutatni a sziget történetét. Tavaly októberben megjelent a Szamár-sziget szellemkatonái című könyve.

A kiadványban olvashatók az első világháború kezdetén történt események, amikor 1914-ben a szerb hadszíntéren fogságba esett katonákat nyolcszáz kilométeren át terelték a Balkánon, majd napokig marhaszállító gőzösök gyomrában hánykolódtak, mire Szardíniára értek. A 85 ezres fogolytömegből végül mindössze hatezren térhettek haza, sokan jóval a háború befejezése után. A legtöbb hősi halott Magyarországról származott.

Az előadás apropója az volt, hogy tavaly ősszel az „Europa”-Club tagjai Montenegróban, a Kotori-öbölben jártak, ahol az első világháborús emlékhelyeket is bejárták. Innen jött az ötlet, hogy itt Bécsben megszervezzenek egy előadást, amely mélyebb betekintést nyújt a történelmi események hátterébe.

 

  1. 2015. március 14.  Sikeres 1848-as megemlékezés Bécsben 

Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala és annak tagegyesületei közösen emlékeztek az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc eseményeire egy közös rendezvény keretében a bécsi  Bessenyei-szobornál valamint a Collegium-Hungaricumban. A rendezvény nagyon sikeres volt, hisz több magyar egyesület képviseltette magát, de nem csak idősebb tagok, hanem a fiatal generáció is szerepelt az ünnepen.

Március 15.: az 1848-1849-es Forradalom és Szabadságharc kezdete, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja. Az egyesületek megemlékeztek Bessenyei György testőrtisztről, a megújuló magyar irodalom vezéralakjáról.

Kossuth-nótákat adott elő a Délibáb-együttes, verset mondott Pataki András. Kiss Gábor történész, levéltáros az események történelmi hátterére világított rá a résztvevők számára, majd ezt koszorúzás követte. A Collegium-Hungaricumban Radda István a Kerekasztal elnökhelyettese és Smuk András, az „Europa”-Club elnöke köszöntötték a vendégeket.

Dr. Martonyi János volt külügyminiszter ünnepi beszéde, aki szintén díszvendége volt a rendezvénynek. „A magyarok szabadsága befogadó szabadság,” mondtaMartonyi János Bécsben. Elmondta: az egész magyar nemzetstratégia a szabadság és a magyarság üzenetére épül, nem állhat politikai termékek és taktikai túlzások egyvelegéből. Hangsúlyozta: a magyar nemzetstratégia azt üzeni, hogy fogadjuk be egymást, értsük meg a világot és annak értékeit. Beszédében kiemelte: a magyarok szabadsága sosem volt önző vagy öncélú, sosem célzott elszigetelődést és bezárkózást. Hozzátette: nincsen igazi egyéni szabadság és egyéni jog közösségi jogok nélkül.

 

A műsoron elhangzott Doppler Ferenc: Magyar Fantazia Pastorale op. 26 darabja, valamint Liszt Ferenc: I. Magyar Rapszodia (zongoraduó) és a Himnusz. A rendezvényről a Nemzetközi Duna-filharmónia sem hiányozhatott, az elismert zenekar egy koncertsorozattal működött közre.

 

 

  1. 2015. március 28. Gruppen-Hecc kabaréműsor 

A hétvégén a marosvásárhelyi Gruppen-Hecc kabarétársulat a „December 1. bulvár” című műsort mutatta be a Komensky iskola színháztermében, Bécsben. A 25 éves Gruppen-Hecc kabaréműsora mindig vidám színfolt a rendező „Europa”-Club történelmi témájú előadássorozatai között.

A Gruppen-Hecc előadásai iránt mindig nagy az érdeklődés Bécsben, és ez most sem volt másképp, hiszen színültig megtelt a Komensky iskola színházterme. Az „Europa”-Club először szervezte rendezvényét a Komensky iskolában, amely  jó helyszínnek ígérkezik a jövőben is – mondta Smuk András, az egyesület elnöke. A társulat aktuális politikai témákat dolgoz fel, de a múlt eseményeinek mai következményeire is rávilágít. Nagy István, a Gruppen-Hecc színésze: Az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében Románia része lett Erdély is. December 1. pedig a legnagyobb román nemzeti ünnep, mely egyben Erdély Romániához való csatolásának a dátuma. Ez az ünnep azonban nem ugyanazt jelenti a románok és a magyarok számára. A Gruppen-Hecc színészei körüljárták ezt a témát a darabban is. „Egy nemzeti ünnep ’elbulvárosodásának’ lehetünk szemtanúi, és az elbulvárosodást nem mi idéztük elő, hanem azok, akik nevetséges törvények szigorával próbálják rákényszeríteni normális emberekre a mindenáron való ünneplést!”– mondta Nagy István, a Gruppen-Hecc színésze.

 

  1. 2015. április 16. Nóvé Béla: A forradalom árvái. A történész az ’56-os forradalom emigráns és remigráns kamaszainak sorsáról számolt be.„A forradalom árvái. Az 56´-os emigráns és remigráns kamaszok sorsa” címmel tartott előadást Nóvé Béla történész, tanulmány- és esszéíró, dokumentumfilm-készítő Bécsben, az Europa-Club meghívására. Néhányan közülük ott ültek a nézőtéren is. A bécsi előadás premiernek számított, mivel Nóvé Béla először mutatta be az elmúlt öt év munkájának gyümölcsét. Az előadást gazdag fényképanyagból összeállított vetítés kísérte.  Ötévi intenzív kutatómunka eredményeként emelte ki az a tényt, hogy a 200 ezer magyar menekült között, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően az osztrák határt átlépve elhagyták az országot, 20 ezer olyan gyermek volt, akiknek szülei vagy meghaltak, vagy eltűntek. 1956-ban a felnőtteken, családokon kívül számos elárvult gyermek is nyugatra indult egy szabadabb, szebb élet reményében. Nóvé Béla elmondta, 1956-ban a 15-24 évesek 15 százaléka távozott nyugatra. Kétharmaduk férfi volt, a kivándorlók több mint fele volt budapesti. Közülük 10.000 volt szülők nélkül távozó 15 év alatti gyermek. Sorsuk különböző fordulatot vett: a szerencsésebbek rövid időn belül elhagyhatták az osztrák, vagy éppen jugoszláv menekülttáborokat, hogy új életet kezdhessenek a 36 befogadó ország egyikében. Őket családok, ifjúsági otthonok fogadták be, megtanulhatták a nyelvet, befejezhették tanulmányaikat, és karriert építhettek.

Ilyen múltja volt az előadáson jelenlevő Radda Istvánnak is, aki az Innsbrucki Magyar Gimnáziumban tanult, majd Bécsbe került, ahol az  Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala közösségének titkári beosztását vállalta.

Más menekült gyerekek pedig papírok nélkül tévelyegtek egyik országból a másikba, szociális segélyekből és alkalmi munkákból éltek. Számtalan magyar árva csatlakozott az Amerikai Hadsereghez és a Francia Idegenlégióhoz is. Ezek a gyerekek később megjárták az algír és a vietnami háborút is. A sors kiszolgáltatottjai leginkább azok voltak, akiket honvágyuk vezetett vissza Magyarországra. Minden 3.-4. gyermek „visszidens” lett, azaz hazament Magyarországra. Sokuk börtönökben végezte, vagy az Állambiztonsági Hivatal parancsára besúgóként folytatta életét. Nóvé Béla egyszerre krónikása és szereplője a Magyarországot érintő önkényuralmi éveknek.

Nóvé Béla Franciaországban találkozott egy tucat kortanúval, akik egykor árván, gyermekként hagyták el Magyarországot és a „valahova tartozás” vágyától hajtva beléptek a Francia Idegenlégióba. A történész jelenleg róluk készít dokumentumfilmet „Patria Nostra” címmel, amelyet más, korábban megjelent 1956-tal kapcsolatos filmjei mellett szívesen bemutatna a bécsi közönségnek is.

 

  1. 2015. április 24-én került sor Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia: RECSK (1950-1953) Egy titkos kényszermunkatábor története c. filmjének a bemutatására. Sajnos Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke, magas korára hivatkozva nem tudta elfogadni meghívásunkat, de egy rövid bevezető filmet küldött.

A szovjet Gulagok mintájára szervezett táborban, a bírósági ítélet nélkül idehurcolt, mintegy 1.500 fogvatartottat, minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan       a kőbányában. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették. Drámai hangulatot teremtett, amikor felszólalt a Bécsben élő Kis Dániel, egykori recski rab, és megmutatta tudatosan összeégetett bal kezét. Készülő könyvének előszavában írja: „Azok nevében, akiknek már jövőjük sincs, csak meghurcolt múltjuk, akik minden szó nélkül tűrték az ÁVO-t, kitelepítést, internálást, Recsket és az akasztófát. Megszokták, hogy hallgatnak. (….) A sok megalázást nem követte elégtétel.”

Kis Dániel 20-30 főre teszi azoknak a számát, akik túlélték Recsket, és még élnek.

A rendezvényen részt vettek néhai Aykler Zsigmond, volt recski rab Bécsben élő unokái, akik a rendezvény után beszéltek Kis Dániellel.

 

8. 2015. május 9. Őrségi magyar est Bécsben

Az „Europa”-Club bécsi magyar kultúregyesület meghívására a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület csoportjai, az Énekkör, a nemrég alakult Csörge Zenekar valamint a Virgonc és az Őriszigeti Néptáncegyüttes táncosai mutatkoztak be május 9-én, 17.00-kor a bécsi közönség előtt.

„Azt figyeltük meg, hogy a rendszerváltás óta nagyon a magyarországi előadók, művészeti csoportok felé orientálódtunk. Nagyon régen volt nálunk burgenlandi magyar csoport vagy egyesület. Ezen szeretnénk változtatni és a jövőben gyakrabban találkozni, akár itt Bécsben, akár Burgenlandban,” mondta el az est kezdeményezője, az „Europa”-Club vezetője, Smuk András. „Sokan Bécsben valószínű még mindig úgy hiszik, hogy a burgenlandi magyarok magyarul beszélő osztrákok és kevesen tudják, hogy milyen intenzíven őrzik identitásukat, ápolják a hagyományokat, a nyelvet,” tette hozzá az „Europa”-Club vezetője.

A bécsi bemutatkozóra alsóőri, felsőőri és őriszigeti résztvevők érkeztek, köztük Alsóőr polgármestere, Horváth József is megtisztelte az eseményt. Zsótér Írisz, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület vezetője vetített képes előadással mutatta be a Burgenlandi Magyar Kultúregyesületet, illetve az Őrvidéken folyó munkát, a sokoldalú tevékenységet: a gyermektanfolyamoktól a szünidős táborokon, a pannon kulináriumok sorozatán, a koncerteken, pedagógus fórumokon át a színházi előadásokig és a saját kiadványokig.

A bemutatót követően máris „belekóstolhatott” a közönség az őrvidéki nyelvjárásba: Liszt Evelin autentikusan, „ahogyan mi otthon beszélünk”, olvasta fel Gaál Károly gyűjtéséből az Aranymadár című alsóőri mesét.

Ezt követően az Énekkör lépett fel Villányi Eszter vezetésével, magyar népdalokkal, virágénekekkel. Majd Rábaközi táncok következtek a Virgonc és az Őriszigeti Néptáncegyüttes táncosainak előadásában, a Boglya kíséretével. Betyárnóták és katonadalok is elhangzottak, nemcsak magyar nyelven, hanem horvátul is, hiszen az „igazi, sokszínű Burgenlandot” akarták bemutatni, mondta el Zsótér Zoltán, aki maga is három nyelven beszél.

Az Őrvidéken folyó magyar oktatás eredményességéről két általános iskolás diáklány is tanúbizonyságot tett, az őriszigeti Kertész Dóra és az alsóőri Gál Ágnes verset szavaltak. Majd egy még ifjabb szereplő lépett színpadra és aratott hatalmas sikert, Zsótér Pistike azokat a nótákat húzta hegedűjén, melyeket még a nagypapája is játszott.

A nemrég alakult Csörge Zenekar is bemutatta tudását, végül vasi táncok következtek. A programmal korántsem ért véget az Őrségi est, egy rövid szünetet követően Táncházban ropták együtt a táncot a burgenlandi és a bécsi magyarok. Az estnek lesz folytatása, legközelebb az „Europa”-Club fog ellátogatni az Őrvidékre.

 

  1. 2015. május 21: Szállj sólyom szárnyán – koncert

Az „Europa”-Club és az Amaped: Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének közös szervezésében akusztikus koncertre került sor a Collegium Hungaricumban „Szállj sólyom szárnyán” címmel. A fellépő felvidéki zenészek: Vadkerti Imre, Sipos Dávid és Zsapka Attila megzenésített magyar verseket és örökzöld slágereket adtak elő a bécsi közönségnek.

A Felvidékről érkező előadóművészek olyan ismert dalokat válogattak repertoárjukba, melyek a bécsi közönség számára is ismerősek voltak. A trió tagjai külön-külön is koncerteznek, hiszen szóló karrierjüket is építik már hosszú évek óta. Vadkerti Imre a Kormorán együttes szólóénekese 2011 óta, valamint a komáromi Magyar Lovas Színház előadója is már hosszú évek óta. 2014 júniusában megjelent első szólóalbuma Sólyom szárnyán címmel. A művész 2008-ban a Társulat című televíziós szereplőválogatáson elnyerte Koppány szerepét az István, a király című rockopera huszonöt éves jubileumi előadásában. Az előadássorozatban nyújtott emlékezetes alakítása révén széles körű ismertséget szerzett a Kárpát-medencében és a tengerentúlon is.Előadóművészként számos helyen fellép Európában és a tengerentúlon is, művészetével hozzájárulva a magyarságtudat erősítéséhez.

Zsapka Attila verséneklőnek a „Szállj sólyom szárnyán” című formáció mellett számos önálló estje is van, hiszen ő az egyedinek számító „Kor-Zár” verséneklő együttes alapító tagja, valamint a komáromi Magyar Lovas Színház előadójaként is számos darabban szerepel.

A „Szállj sólyom szárnyán” című koncerten Sipos Dávid szaxofonon működött közre

 

 

  1. 2015. május 28-30. A bukovinai székelyekhez kirándult az „Europa”-Club

Megható élményekkel tele érkeztek haza az „Europa”-Club által szervezett kirándulás résztvevői. Ezúttal két különleges történelmi és kulturális örökség volt az úti cél: Pécs és Bonyhád környéke. Pécs páratlan történelmi értékei mellett a Bonyhád környéki bukovinai és erdélyi székely falvakat is felkeresték.

A május 28-30-ig tartó három napos kirándulás első célja Pécs volt, megtekintették a város főbb nevezetességeit, a Székesegyházat, az UNESCO világörökség részét képező ókeresztény sírkamrákat, a török kori építészeti emlékeket.

A második nap indultak Bonyhádra és környékére, ahol a bukovinai székelyeket látogatták meg. A fogadtatás meglepően megható volt, mesélte Smuk András, az „Europa”-Club elnöke:

Idegenvezetőjük Kóka Rozália néprajzkutató volt, aki, maga is bukovinai székely, és az „elcsángáló” magyarok történelmének kiváló ismerője. „Amikor 1764-ben Mária Terézia újraszervezte a határőrséget, Székelyföldön az erőszakos sorozás a madéfalvi vérengzésbe torkollott. Ezek után több ezer székely menekült át a keleti határon Moldvába, és részben a csángók között telepedett le. Miután a Habsburg Birodalom 1774-ben megszerezte Bukovinát, Hadik András tábornok összegyűjtötte a szétszóródott székelyek egy részét, és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység.”

Az évszázadok során több ezren kivándoroltak, „kirajzottak”. A bukovinai székelyek maradékát a magyar kormány 1941-ben a Vajdaságba telepítette, 1944 őszén a Bácskába érkeztek Tito partizánjai, mögöttük a korábban elmenekült szerbek. A bukovinai székelyeknek megint menekülniük kellett, a háborús telet a Dunántúlon vészelték át. 1945-ben 13.000 bukovinai székelyt Tolna és Baranya megyében helyeztek el. Régi hagyományaikat, népcsoportjukra jellemző kultúrájukat, szokásaikat a mai napig megőrizték.

Az egyesület számára fontos a magyar gyökerek felkutatása és azon helyszínek felkeresése, ahol magyar kulturális emlékek vannak. A Bécsi Magyar Kultúregyesület több mint húsz éve kezdte meg honismereti, kultúrtörténeti kirándulásait a Kárpát-medencében. De messzebbre is szerveznek utakat, magyar emlékeket keresve, így például Rómában, Milánóban, Párizsban. A tervek szerint legközelebb, szeptemberben Szicíliába visz az útjuk, szintén magyar emlékeket kutatva.

 

Időközben megjelent az „Europa”-Club új évkönyve, Építőkövek címen, amelyben a 2014-ben elhangzott előadások szövegei olvashatók. Merjük állítani, hogy az egyesület őszi programja is nagyon érdekes és színvonalas lesz.