Tavaszi műsorunk, de különösen a 45. éves évfordulónk fennállálásának megünneplése kapcsán domborodott ki észrevehetően, hogy egyesületünk olyan összekötő kapocs, amely évtizedeken át, társadalmi változások mellett is, együtt tudott tartani egy közösséget. A közös kultúrára, a közös múltra hivatkozva építettük a jövőt, mert jól tudtuk, hogy egy közösség önismeret és öntudat nélkül képtelen megmaradni. Senkit sem köteleztünk hazafiasságra, magyarságtudatra, közösségi áldozatkézségre, de felkínáltuk mindenkinek ezt a lehetőséget is. A nemzeti műveltség még senkinek sem ártott, hiányát viszont ma egyre jobban érezhetjük. Törekszünk arra, hogy tagjainknak, barátainknak legyen magyar értékismerete, értéktudata. Érdemes az egykori vallás- és közoktatási minisztert Klebelsberg Kunót idézni: „a kis nemzetek egyetlen esélye a minőség”. Erre a minőségre törekedtünk a tavaszi idényre összeállított műsorunkban is.
1. Január 22-én dr. Romsics Ignác egyetemi tanár, történész a trianoni és a párizsi békeszerződésről tartott előadást. A kiválóan felkészült előadó kiemelte, hogy az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi veszteség 71 százalékra szökik, a népesség pedig 63 százalékra. Az elcsatolt területeken élő több mint 10 millió ember közül 3,2 millió volt magyar. Ezek mintegy fele közvetlenül a új határok túloldalán élt. A hatalmas veszteségek, a nemzetiségi elv tökéletlen alkalmazása és a kisebbségi sorba került magyarság helyzete miatt a trianoni békeszerződés a magyar történelmi tudat egyik legneuralgikusabb pontjává vált. A napjainkban is tapasztalható érzékenységek mellett Romsics Ignác rámutatott a nagyszámban burjánzó tévhitekre és legendákra is.
2. Február 5-én, az egyesület rendes közgyűlése után Mag. Kautny Endre pénztárosunk, Szepes-járásunkról készített videofilmjét tekinthettük meg. Közel két évtizede járjuk a Kárpát-medencét és a környező országokat azzal a szüntelen vágyakozással, hogy mindig újabb látványos-látható, magyar vonatkozású kulturális kincseket ismerjünk meg. Tavaly szeptemberben, főképpen a Szepességben, kismértékben Sáros megyében jártunk. Lőcse, Késmárk, Szepeskáptalan, Szepesváralja, Bártfa, Ólubló, majd Hibbe műemlékei mellett megannyi irodalmi (Jókai, Mikszáth, Krúdy) és művelődéstörténeti vonatkozással rakhattuk teli virtuális kincses ládánkat. Szepesség valóban a természetnek (Magas-Tátra), a történelemnek (kuruc kor), a népeknek-nemzetiségeknek, művészeteknek terített asztala.
3. Február 19-én Márai Sándor halálának 20. évfordulója alkalmából tartott emlékelőadáson dr. Szegedy-Maszák Mihály egyetemi tanár, irodalomtörténész rámutatott ara, hogy Márainak Budapesten csak 1990-től kerültek újra az olvasók elé a könyvei. 2003-ban Mészáros Tibor 911 lapos kötetben adta közre az általa s róla írott munkák jegyzékét, ami szinte példátlan vállalkozásnak számíthat. 1998-ban A gyertyák csonkig égnek olasz változata bestseller lett, az 1999-ben rendezett könyvvásáron a Die Glut lényegesen nagyobb visszhangot váltott ki, mint bármely más magyar szerző műve. Az előadó mukásságát dr. Deréky Pál, a Bécsi Egyetem Finnugor Tanszék irodalom tanára méltatta.
4. Március 7-én meghívásunkra a 40 éves Kassai Thália Színház színészei W. Somerset Maugham Imádok férjhez menni c. vígjátékát, mutatták be nagy bravúrral. W. Somerset Maugham 30 év alatt 30 színdarabot írt – szinte csupa kasszasikert – kitűnően ismerte a színpad művészetét és művészeit. Ezek az iróniával, öngúnnyal, rengeteg élettapasztalattal. a különleges és érdekes esetek kiválasztásának képességével és hanyagnak tűnő, mégis lényegretörő előadásmóddal alkotott darabok.
5. Március 19-én Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató volt a vendégünk. Középiskolás kora óta gyűjti és tanulmányozza a nép szellemi és tárgyi értékeit. Erdély minden tájegységén kutatott, de bécsi előadásában különösen a Mezőséget és a moldvai magyar népballada- és népdalkincset emelte ki és mutatta be. „Szerencsések vagyunk abban, hogy Magyarországon beindult a táncház-mozgalom, amely átlépte Magyarország határait, de még Európa hátárait is. Szerte a világon magyar mintára egyre több országban szerveznek táncházakat. Ebben élenjárók a japánok. Ez az a mozgalom, ami az egész világ magyar ifjúságát összefogta, de nem csak a magyart, mert a zene és a tánc az a nyelv, amin a legjobban lehet értekezni”- mondta Kallós Zoltán. A tudós kutató mellett két diáklánya, Füleki Renata és Topai Kinga énekelt hiteles népdalokat az esten.
6. Március 28-án a marosvásárhelyi Gruppen-Hecc társulat a Lesz Vegasz című krízis-
kabaréjával lépett fel a Studio Moliére színpadán. A felhőtlen szórakozás és nevetés ezen alkalommal sem maradt el.
7. Április 1-én, a 2008-as reneszánsz év jegyében a Magyar Diákok Egyesületével (MDE- VUS) az osztrák kézirattárba látogattunk, ahol szemügyre vehettük a mátyás-corvinák itt őrzött példányait. A látogatás egyszeri alkalom volt, mert akkor nem volt kiállítás. Németnyelvű vezetőnk: Hofrat Dr. Ernst Gamillscheg volt. Ezután pedig a magyar nagykövetség Bankgasse-i épületének festményeit és termeit tekintettük meg.
8. Április 25-én, az „Europa”-Club fennállása 45. évfordulójára rendezett gálaműsoron Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Kuratórium elnöke az Árpád fejedelem-díj átadása alkalmából a következőket mondta: „Az egyesület vezetői évtizedek eltelte után sem alkudtak meg, nem engedtek 56-ból. Nem hagyták magukat megvásárolni, nem vették igénybe a Kádár-rendszer szolgálatait, az ingyenes magyarországi utakat, a közpénzből biztosított nyaralásokat, sőt akkor is hűek maradtak 56 szelleméhez, amikor a hűségesek már ama rodostói diófa árnyékában is elfértek volna. Nem adták el júdáspénzért 56 örökségét. Az „Europa”-Clubból nem lett soha Kádárék ötödik hadoszlopa és vezetői menekülésük után először csak 1989. június 16-án, Nagy Imre és társai temetése alkalmából látogattak el szülőhazájukba, azon belül is a Hősök terére és helyezték el koszorújukat a hősök koporsójánál. Nem ok nélkül került be a magyarság láthatatlan szellemi múzeumába és a Magyar Örökség arany-könyvébe a szöveg: „A bécsi Európa-Club hűsége 1956 szelleméhez magyar örökség.Ugyanezen örökség jegyében nyújtjuk át most a bécsi, az ausztriai magyarságnak, a Klubnak, Smuk Andrásnak az Árpád fejedelem-díjat, melyet közös apánk halálának 1100. évében alapított, s adományoz azóta A Magyar Művészetért Kuratóriuma és Herend.” A gálaműsor ünnepi szónoka dr. Kubassek János volt, akinek beszédét az évkönyvünkben fogjuk közölni. A rendezvény ünnepi hangulatát a Garam Menti Néptánc Együttes (Léva) Nemzetek táncai c. műsora emelte. Az egyesület közel félszázados ünnepségét rendkívül sok külföldi és hazai vendég mellett a DUNA TV is megtisztelte jelenlétével.
9. Május 14-én Bedécs Gyula, tanár, a külföldi magyar történelmi és műemlékek szorgalmas
kutatója bevezető előadást tartott a küszöbönálló bosznia-hercegovinai kirándulásunkhoz.
10. Május 19-23. között kulturális kirándulást szerveztünk Boszniába és Hercegovinába.
Miért éppen Ide?
Mert évszázadokon át közös volt a sorsunk (ne csak a török időkre, ha-
nem az azt meg megelőző korra is gondoljunk), mert a keleti világot idézi, mert minden hiedelem ellenére béke van.
Az ország 1992-ig 3 nemzetiség kultúrájának, életstílusának érdekes elegye volt. A polgárháború után ez a békés együttélés megszűnt, a muzulmán szlávok, az ortodox szerbek és a katolikus horvátok egy országon belül három teljesen külön álló területet különítettek el. A háború tönkretette az infrastruktúrát, a gazdaságot, rengetegen vándoroltak ki az országból. A háború véget ért, de nagy kérdés, hogy mikor fog az ország újra régi fényében tündökölni. Ötnapos körutunk tapasztalata az volt, hogy itt bizony az élet élni akar. A közbiztonság meglepően jó, a bosznia-hercegovinaiak barátságosak és kedvesek. A politikai stabilitás kialakulásához még több idő szükséges, de a turisták ebből az enyhe bizonytalanságból általában semmit sem éreznek, a több mint tíz évvel ezelőtti háborúra legfeljebb a romos épületek emlékeztetnek. Mi a következő útvonalat választottuk: Jajce, Travnik Illidzsa, Szarajevó és Mosztár, mert ezen az útszakaszon található a legtöbb magyar emlék.
Szarajevó a háború előtt Európa egyik legnyüzsgőbb és legszínesebb fővárosa volt. Gazdag történelmének köszönhetően mecsetek, török bazárok, piacok, ókeresztény emlékek egyaránt megtalálhatók. A polgárháború, amelyben több mint 10000 ember életét vesztette, véget vetett a szerbek, muszlinok, horvátok, zsidók és törökök békés együttélésének. Szarajevó most kezd magához térni a sokkból, kinyitottak az üzletek, a szállodák, éttermek, de a régi nyüzsgés is kezd visszajönni. Mostart a törökök alapították a 15. században, stratégiai átkelőhely volt a Neretván. A város a Neretva fölött átívelő, több mint 400 éves török hídról volt híres, ezt azonban a horvát ostromlók berobbantották a gyönyörű zöld folyóba. A csodás emlékmű ma már magyar segítséggel helyre van állítva, és érzékelhető az is, hogy a folyó két oldalán élő törökök és horvátok kezdenek újra egymásra találni. Bővebb leírás az évkönyvünkben fogunk közölni.
Örömmel tudatjuk tagjainkkal és barátainkkal, hogy a Pázmáneumból való szégyenteljes eltávolításunk után a folyó év június elsejével sikerült új irodát nyitnunk, ahol nemcsak vezetőségi üléseket, megbeszéléseket és találkozókat tudunk tartani, de 45 éves irattárunkat is el tudjuk helyezni. Hivatalos címünk tehát: A-1020 Wien, Nordwestbahnstrasse 91/24.
Intenzíven dolgozunk az új évkönyvünkön, amelyet őszre szeretnénk átnyújtani tagságunknak, valamint szorgalmasan aktualizáljuk a honlapunk is.
Bécs, 2009-06-12,
Smuk András, elnök