Ökumenikus imaóra, emléktábla-avatás és kamarakoncert Bad Deutsch Altenburgban
Tisztelt Tagságunk! Kedves Barátaink!
Szeretetel meghívjuk Önöket az immár hagyományos Bad Deutsch-Altenburgban/Németóváron a Mária templomban tartott ökumenikus imaórára 2023. november 11-én 15 órai kezdettel, amelynek keretében az 1956-os forradalom hőseire, valamint a külhonban eltemetett magyarokra emlékezünk. Az imaórát egy kamarakoncerttel zárjuk.
A megemlékezést követően a Mária templom fenntartásához adományaikat szívesen fogadjuk.
A temetőkertben található magyarok szimbolikus sírjánál koszorúzással, közös imádsággal hajtunk fejet a forradalom és szabadságharc áldozatai emlékére. Az idén ott két emléktábla avatására is sor kerül.
Egy kőtáblán megörökítettük azoknak a neveit, akik az ausztriai magyarságért önzetlen munkájukkal 1990 után sokat tettek, de már nem lehetnek közöttünk.
A másik emléktáblát dr. Smuk András, az „Europa”-Club volt elnökének emlékére állítjuk.
Vendégeinket ezeket követően a plébániában egy rövid agapéra szeretnénk meghívni.
Részletes információkat a mellékelt meghívóban találnak.
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy erre az alkalomra buszt indítunk a Schwedenplatz-ról, 2023 november 11-én 13:15 órakor. A buszhoz a hozzájárulás 10€ / fő.
Jelentkezni lehet november 10-ig,
a honlapon keresztül www.europaclub.at/kapcsolat ´
Emailben: office@kerekasztal.at
telefonon +43 660 5440221