Sopron városának bécsi bemutatkozója
Igényes és szórakoztató estét töltöttünk 2010. február 26-án a Collegium Hungaricumban. Az „Europa“¬-Club rendezésében Magyarország egyik legszebb városa, Sopron mutatkozott be a bécsieknek.
A magyarok, németek és horvátok lakta, műemlékekben gazdag, természeti szépségeire és pezsgő kulturális életére méltán büszke, az 1921-es népszavazás óta a „leghűségesebb“ városának is nevezett Sopron jelenét, múltját és jövőjét a város polgármestere, Dr. Fodor Tamás ismertette vetített képes előadás keretében.
Meghatóan kedves és színvonalas volt a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem színjátszó társulatának szereplése. Petőfi Sándor Magyar vagyok című verse után, Fekete István egy ma is aktuális témájú novelláját hallhattuk egy gyönyörű női hang halk kíséretében.
Tomboló taps és együtt dúdolás kísérte az 1963-ban alapított, Nívódíjjal is kitüntetett Testvériség Néptánc együttes Sopron és környékének német nemzetiségi hagyományaiból és a magyar nyelvterület táncaiból válogatott, fel-felcsillanó humorral fűszerezett, tűzről pattant, temperamentumos előadását.
A vidám hangulatú borversekből, bordalokból, a soproni egyetemi hagyományok diákdalaiból szerkesztett műsor végén a híres soproni kékfrankos töpörtyűs pogácsás borkóstolójára invitálták a szereplők a zsúfolásig megtelt terem lelkes közönségét.
Köszönjük Sopron! Jövünk!
Ferenczy Klára