Széchenyi István és Moson vármegye
Széchenyi István és Moson vármegye
A Széchenyi kultusz
Széchenyi István emlékezetét nagy lelkesedéssel ápolta, s ápolja ma is Mosonmagyaróvár közössége. Ez évben emlékezik az ország e kiemelkedő államférfi halálának 150. évfordulójára. Ebből az alkalomból foglaljuk össze Széchenyi István és szűkebb pátriánk kapcsolatát.
A Széchenyi kultusz alapja Széchenyi Moson vármegyei követté választása volt. Ez az országos jelentőséggel is bíró történelmi esemény tette lehetővé Széchenyi István számára az 1847/48-as országgyűlésen történő fellépést, ahogy ő fogalmazott Kossuth befolyásának kiegyenlítése érdekében. A követválasztáson túl azonban Seilern Crescentiával való találkozásai, valamint Széchenyi döblingi utazása is kötődik a hajdani megye területéhez.
A Széchenyi kultusz ápolásában jelentős szerepet játszott a gróf Zichy család. Közülük is kiemelkedett gróf Zichy Henrik, Széchenyi mostohafia.[1] Zichy Henrik háromszor töltötte be a főispáni tisztet. Első ciklusa alatt választották meg Széchenyi Istvánt követnek. Második ciklusa kezdetekor, 1861-ben festette meg a legnagyobb magyar mellképét Wéber Henrik festőművésszel. Erre buzdította a vármegyét is, melynek meg is lett az eredménye. A megyei törvényhatóság ugyanis megbízta Barabás Miklóst, aki olajképén Széchenyit, mint Moson vármegye követét örökítette meg.[2] Az álló alakos festmény eredetileg a régi városháza dísztermét az un. Széchenyi termet ékesítette. Egy másik Zichy, gróf Zichy Antal ( 1823 – 1898 ) Moson vármegye 1848-as követe Széchenyi István naplóit, leveleit, cikkeit rendezte sajtó alá és adta ki1884 – 96 között, valamint megírta Széchenyi életrajzát is. Széchenyi szellemiségét a város értelmisége, a vármegyei hivatalnokok, a piarista tanárok a mezőgazdasági akadémia professzorai is lelkesen ápolták. 1881-ben megalakult a Magyaróvári Széchenyi Kör, amely Széchenyi Casinó, illetve Széchenyi Társaskör néven működött tovább az egyesületi élet felszámolásáig. 1941-ben kezdeményezték egy domborműves emléktábla elhelyezését a régi városháza falán, melyet 1942. V. 17-én avattak fel. 1990-ben Széchenyi Polgári Kör néven újjáalakul az egyesület. 2003-ban a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület fejszobrot állított a Széchenyi lakótelepen, 2010-ben a Széchenyi Polgári Kör érmet veretett a legnagyobb magyar tiszteletére.[3]
Széchenyi István és Seilern Crescentia találkozásai a vármegye területén
Széchenyi István 1824. augusztus 24-én említette először Crescenciát naplójában, amikor az asszony apósánál tett látogatást.[4]”
Oroszvárra. Crescence gyorskocsival utazik.” Oroszvár az akkori Moson vármegye része, Pozsonytól tíz kilométerre található, ma a szlovákiai Rusovce. A Zichy család egyik birtokközpontja, id. Zichy Károly államminiszternek, a helytartótanács elnökének rezidenciája. De ki volt ez az asszony?(1.kép) Mi lehetett különleges vonzereje, hogy a 33 éves Széchenyi végzetesen beleszeretett. Crescentia kilenc évvel fiatalabb a grófnál, férjes asszony, három gyermek édesanyja. A férj ifj. Zichy Károly, akinek ez már a harmadik házassága. Öt mostoha és három saját gyermekről kellett Crescentiának gondoskodnia. A Zichy birtokok jelentős része Moson vármegyében terült el, az ifjabb Zichy uradalmának központja (Moson) Szentmiklós, ahol gyakran tartózkodott a család. (2. kép) Széchenyi különösen érzékeny időszakában találkozott az asszonnyal. Évek óta nem talált méltó társat, ekkor halt meg az édesanyja is, végtelenül egyedül érezte magát.
Széchenyi és Crescentia kapcsolata nagyon mély érzelmeken alapult. Mindketten hívő katolikusok, családjuk és a társadalmi rangjuk iránt kellő kötelességgel felvértezett emberek. Széchenyi így írt erről naplójában 1825. október 22-én, a Magyar Nyelvművelő Társaság megalapítása előtti napokban: „minden házias boldogságról lemondtam, amióta ismerem…s a boldogságot az erény nehéz, göröngyös, de nemes útján fogom keresni”. Széchenyi naplóbejegyzései szerint gyakran meglátogatta Crescentiát szentmiklósi kastélyukban.
„Zichy Károlynál ebédeltem, rendkívül barátságos és vidám volt. Hej csak egyszer él az ember kiáltozta, és egyfolytában töltögette a poharamat. Egész viselkedéséből kedélyes jámborság és tiszta hang csillant elő. Ah oly sok idő után láthattam L-t (Crescentia). Hogy szeret-é engem, az isten tudja- én csak azt tudom, hogy szeretem.” (Napló 1827. január 17.) Crescentia minden jelentős tetténél ott volt védangyalként, társként, múzsaként, kritikusként
„Kegyed engem máris jobb emberré tett. Ah, ha honfitársaimnak és felebarátaimnak valaha is igazibb szolgálatokat tehetnék…kegyed műve volna az” (Napló, 1825. október 22.) Kis túlzással azt is írhatnánk, a 19. századi magyar megújulás ennek az asszonynak is köszönhető volt. Széchenyi naplóbejegyzése szerint fontos párbeszéd játszódott le1828. szeptember 28-án Crescentia és közte. „Ma éjszaka megyek Szentmiklósra. A búnak, fájdalmaknak, s epedésnek egy egész tengere elborít. Meghalt az öreg Zichy. Én: A házában senki sem gondolkozik magyarul etc.
Kegyed sem tud nagy szégyen. Ő méltósággal, és ünnepélyesen: Ma van az apósom halála napja. Jól jegyezze meg: mához egy évre beszélek magyarul.” 1829. szeptember 28-án Széchenyi ismét megjelent Szentmiklóson. Ekkor telt le az egy év. A napló azonban semmiféle utalást nem tartalmaz Crescentia ígéretével kapcsolatosan. Nem is találkoztak. Zichy Károlytól megtudta, hogy nagyon gyenge, olyan mintha már nem is élne. Széchenyi gondolatok nélkül, kábán aznap este el is utazott a kastélyból.[5]
1834. december 15-én meghalt ifjabb Zichy Károly. Széchenyi naplóbejegyzése e napról:
„Zichy Károly gróf meghalt, majdnem megütött a guta” – két nappal később – „ Frank:[6] minden kötél elszakadt Károly és a grófnő között. Mindamellett ön, kedves gróf ugyebár sohasem fogja őt feleségül venni. Ez vétség volna mindannyiunk számára.” 1834. december 21-én találkozik Crescentiával a szentmiklósi kastélyban. Naplójába bejegyzi
” Egyetlen kérésem van kegyedhez – semmiben se rendelkezzék önmagára vagy gyerekeire nézve. ” E megjegyzésből világosan kitűnik Széchenyi szándéka. 1836. február 4-én a budai krisztinavárosi plébániatemplomban feleségül vette Crescentiát.
„Boldog, nagyon boldog vagyok. Boldogabb miképp lehetségesnek hittem…Nagyon boldog vagyok, minden rózsaszínben látok…Crescentia kedves, drága teremtés. Jobban szeretem, mint az életemet.” ( Napló 1936.december 5., december 6., december 8. ) A Zichy gyerekeket mostohafiainak tekintette, birtokügyeiket nagy gonddal intézte, támogatta karrierjüket.
Széchenyi követté választás
Az 1847/48-as országgyűlés fontosságát már a kortársak is felismerték. Kialakultak azok a politikai csoportosulások, amelyek egyre
szervezettebben képviselték a változtatások szükségességét. Kossuth Lajos és köre a középnemességet, a Pilvax Kör az egyetemi ifjúságot, Batthyány Lajos a progresszív főnemességet fogta össze. Széchenyi nem csatlakozott egyik szerveződéshez sem, a saját útját járta, megpróbált semlegesnek maradni, és kompromisszumot teremteni a bécsi udvar és a reformpártiak között. Széchenyi tudta, hogy elképzeléseit csak az országgyűlés alsótábláján lesz képes érvényesíteni. Ezért feltett szándéka volt, hogy követté választassa magát. A korabeli politikai viszonyokat jól kifejezi egy gúnyrajz. Széchenyi a szamarat, amely Magyarországot szimbolizálja Bécs felé húzza, míg Kossuth farkánál fogva Pest felé rángatja az állatot.
„Éjjel – nappal dolgozik bennem a gondolat, hogy legyek soproni követ. Ha Kossuth egymaga lesz ott – a zűrzavar elkerülhetetlen” -jegyzi fel naplójába 1847. október 8-án. Jelölteti is magát a Sopron- nyéki kerületben, de október 10-12-e között megtartott választáson nem sikerült mandátumot szerezni. Kossuth iránti ellenszenvét vetették a szemére, Bécs beépített emberének titulálták. Miután szűkebb pátriájában kudarcot vallott lehetőségként kínálkozott Moson vármegye követi posztja. A követválasztásra október 18-án került sor, a régi városháza emeleti nagytermében.(3. kép). Kövessük nyomon az eseményeket a vármegyei jegyzőkönyv alapján.[7]
„…-főispány úr ő mga kkt és RRt ország=gyülési követjeiknek megválasztására szóllítá fel,- mire a Győri ( székes ) egyháznak kanonoka főtisztelendő Szusits György úr, azon meggyözödésbül mondta ki, hogy az ország=gyűlés üdvös eredményének eggyik főtényezője a követeknek egyénisége, a bekövetkezendö követválasztásra nézve a karok és rendek figyelmét hazánknak, fáradhatatlan s eseménydús törekvései által köz tisztelet és bizodalomban álló polgárjára gróf Széchényi Istvány ő Nagyméltóságára hívá fel – mely felhivásra a kk. és rr. hazafiui érzetükbül eredő zajos öröm kiáltásokkal hosszabb ideig nyilatkozván mgos gróf főispány kimondá miszerint a kk és RR. félreismerhetetlen nagy többsége által gróf Széchényi Istvány úr ő Nagyméltósága választatott el országgyűlési első követnek. Ezen elnöki kimondás után a karok rendek egy része, felszóllitá elnök ő Mgát, hogy különösen a követnek egyéniségét fontos és szokatlan esetben, a szavazatok egyenkénti szedése által határoztatná, ezen felszólítás ellen azomban a kk. és RR félreismerhetetlen határozott többsége nyilatkozván elnök főispány ur.ismételve kimondá, hogy a többség gróf Széchényi Istvány úr ő nagysgát választotta első követének…”
Második követnek Króner Alajos alispánt választották. Az ellenzék egyébként mégegyszer kérte a névszerinti szavazást, de annyira egyértelmű volt a többségi akarat, hogy végül kihirdetésre került az eredmény. A megbízó levelek és a követutasítás átadására október 25-i időpontot jelölték meg, melyre Széchenyi István meghívását rendelték el.
A Zichy család, valamint a katolikus egyház erőteljes nyomására Széchenyit közfelkiáltással követté választották. Praktikus érvként hatott az egybegyűltekre Széchenyi közlekedési és vízügyekkel kapcsolatos királyi biztosi pozíciója is, amely a vízszabályozások terén előnyt jelenthetett a vármegye számára. Széchenyit zavarta a szavazás elmaradása, kétségek gyötörték vajon követi beszéde megtartásakor, mandátumának átvételekor nem érik e őt támadások. Naplójában 1847. október 19-én így vall erről:
”Frank hozza nekem a hírt: mosoni követ vagyok. Henrik nagyot hibázott midőn nem szavaztatott! Vádaskodások lesznek ellenem. Tán elrontja 25-ikét a szüntelenül serénykedő ellenzék. Jó szavazzanak…bukjak meg.” Széchenyi félelme alaptalannak bizonyult. Mandátumának átvétele rendben lezajlott, követi beszédé pedig nagy ovációval fogadták. Idézzük fel legfontosabb részeit:
„Politikai pályám tisztán áll, s némelyek affectálják, hogy nem értik politikámat, annak azon egyszerű oka van, mivel sokak hazafiasságának forrása, a megbántott hiúság, irigység, bosszúvágy. Meg fogok felelni a megye bizodalmának, ha ezt nem tehetném e nemes feladatot nem vállalnám. Pontosan megtartandom a megye utasításait. Azt hibáztatják nekem sokan, hogy sokszor beszélek magamról, és ki vagyok téve különösen az újabb időkben a gyanúsítások minden nemeinek, pedig nem él szívemben más vágy, mint az, hogy a haza emelkedjék. Politikám iránya megkívánja, hogy az alsótáblán összpontosítsam tehetségemet. Tövises a pálya, de azt megtanultam, mint katona, érzem az évek hosszú során, hogy ennek oka nem más, mint a haza feltétlen szeretete. Országunkban pártok léteznek, s ez nem szerencsétlenség, mert ez által idéztetik elő, hogy nyerjen a valós nemzet. Itt a külföld példája: ha azonban a pártok elfajulnak és dühöngenek, a nép között egy harmadik áll elő, mint nyertes. Hazánk a szükséges kézfogás és vállvetés helyett, a szószoros értelmében pártokra szakadva gyötri magát. Megvallom vannak kik tehetségben felülmúlnak, de függetlenségemet tekintve pártatlan vagyok. Sok tapasztalataim ellenállhatatlanul intenek, hogy óvjam meg a hazát a fenyegető veszélytől. Nem, ingerültséget idézni elő, hanem közelítést eszközölni lelkem tiszta szándéka. ki felőlem másként ítél az félreért. Az átalakulás parancsában nemzetemet feltartóztatni nem akarom. A kor halad, benne a pártok élete időről- időre elevenebb. Vannak olyanok is kik azt mondják a kormány által vagyok felszólítva az alsótáblán aló szereplésre. Én határozottan kimondom, hogy ezen eszme, ezen akarat csak Széchenyi Istvánban ébredt fel. Tudom mivel tartozom a Dynasztiának, ismerem kötelességemet a kormány iránt, de ismerem és mindenek felett tisztelem azon kötelességemet is, amelyet érzek lelkemben hazám iránt. Hányszor vetették már szememre, hogyha igazán szeretném nemzetemet, hivatalt nem vállaltam volna. Én pedig érzem, hogy független vagyok mindenben, hanem a közjótól igen is függő vagyok, melynek tehetségemet áldozom, és ennek oka, hogy hivatalt vállaltam”.[8]
Széchenyi beszéde kiérlelt, világos politikai hitvallás. A haza szolgálatáról vallott felfogása őszinte és egyben kíméletlen. Egy 56 éve érett férfi magabiztosságával óv a meggondolatlanságtól. Ingerültség előidézése helyett a józan kompromisszumos megoldásokat ajánlja, s ezért kíván minden megtenni.
Széchenyi aktív szereplője volt az országgyűlésnek, amely az un. áprilisi törvényekkel megteremtette a polgárosodás törvényes kereteit, valamint Magyarország politikai függetlenségét. Króner Alajos követtársával együtt folyamatosan tájékoztatták a vármegyét az eseményekről.[9] Széchenyi: – Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezésérül -című könyve az országgyűlés ideje alatt jelent meg. A Hansági Múzeum könyvtára őrzi azt az eredeti példányt, amelyre saját kézírásával írta rá az alábbi szöveget: T. Moson Megye rendeinek tisztelettel gróf Széchenyi István. (4. kép)
Széchenyi és Króner 1848. május 1-én tartott vármegyei közgyűlésen, záró követi jelentésben számoltak be országgyűlési képviselői tevékenységükről. Széchenyi István nem volt jelen, mivel miniszterré választása után azonnal Pestre utazott. Króner Ala
jos követtársa szóbeli kiegészítésében tolmácsoltai üzenetét: ”hanem általam a tapasztalt bizodalomért a legforróbb köszönetét kijelenteti azon igérettel, hogy e megyének bár mi kívánatait előmozdíttá és pártfogolni múlhatatlan kötelességének tartandja.”[10] Széchenyi fontosnak tartotta, hogy személyes levélben is megköszönje Moson vármegye közgyűlésének követté választását. Az alábbi levelet diktálta Pozsonyban titkárának :[11]
„Tekintetes Vármegye, Mélyen Tisztelt Hazafiak!
Igen igen sajnálom, hogy körülményeim teljességgel lehetetlenné teszik, miszerint a tisztelt Megyének kegyességéért és bizalmáért, mellyel követi pályámon meg ajándékozni méltóztatott, legmélyebb háládatomat személyesen elmondhassam. Legyen ehhezképest legalább e néhány sorral szabad legőszintébb köszönetemet elrebegnem, magamat a tisztelt megyének további kegyelmébe ajánlanom, és azon ígérettel ezennel bucsut vennem, miszerint bennem a tisztelt megye mindenkora legháládatosb, legbuzgóbb szolgáját fogja találni. Ki is hódoló tisztelettel vagyok
Pozsony, april 13. 1848
A Tekintetes Megye őszinte híve
gróf Széchenyi István
Széchenyi döblingi utazása
Széchenyi 1848. szeptember 4-én az alábbi pár sort jegyzi be naplójába: ”Nem volt még ember, ki nagyobb zűrzavart hozott volna ebbe a világba…mint én. Istenem irgalmazz”. A napló itt megszakadt a következő bejegyzés 1859. október 9-i keltezésű. Széchenyi István elméje ezekben a napokban zavarossá vált. 1848. szeptember 5-én, orvosa Almási Balogh Pál javaslatára, a család beleegyezésével a döblingi (Bécs) magánszanatóriumba szállították. E keserves és szomorú utazást Almási Balogh Pál a Közlöny című lap 1848. szeptember 20-i számában írta le.[12] Ebből megtudhatjuk, hogy Vörösváron elfutott a földeken át, Esztergomnál ebéd közben elhagyta az asztalt, később megtalálták a fasorok között, pisztollyal a kezében. Később a Dunának eredt, elérvén a hajóhidat, arról leugrott a folyóba. Egy teherhajó matrózai húzták ki a vízből a grófot.
Győrben a Bárány Fogadóban találkozott feleségével, majd Magyaróvár felé indultak tovább.
„Mosonyig meglehetősen haladtak előre. A gróf nyugtalan volt ugyan, de rohamok nélküli állapotban. Ott megérkezvén azonban ismét kiugrott a kocsiból, s lármázva és kiabálva futott végig a főutcán, hogy ő ég s oly dühöngésbe jött, hogy kezeit- lábait meg kelle kötözni törülközőkkel ,s ágyba fektetni. A főre alkalmazott hideg borogatások után enyhült állapota, s Bécsig tűrhetően viselé magát.”
Zárjuk gondolatainkat dr. Kühne Lóránt gyárigazgató beszédének egy részletével, amelyet Mosonmagyaróváron 1942. május 17-én mondott el a Széchenyi emléktábla avatásán.
„Ha Széchenyi István a mi vármegyénket bizalmával ennyire kitüntette, ha ilyen szoros lelki kapcsolatot teremtett, akkor nekünk is igen komoly és súlyos kötelességeink vannak vele szemben. Vármegyénk és városunk a múltban Széchenyi szellemében igyekezett működni, a jövőben, amely annyi kifürkészhetetlen titkot rejt magában, még fokozottabb mértékben kell ezt cselekednünk. Merítsünk erőt, bátorságot és útmutatást Széchenyi kimeríthetetlen gazdagságú szellemi örökségéből.”[13] (5. kép)
2010. április 29.
Szentkuti Károly
történész – muzeológus
Összefoglaló
Széchenyi Istvánra emlékezik az ország halálának 150. évfordulóján. Ebből az alkalomból foglaljuk össze Széchenyi István és szűkebb pátriánk kapcsolatát. A Széchenyi kultusz alapja Széchenyi Moson vármegyei követté választása volt. Ez az országos jelentőséggel is bíró történelmi esemény tette lehetővé Széchenyi István számára az 1847/48-as országgyűlésen történő fellépést, ahogy ő fogalmazott Kossuth befolyásának kiegyenlítése érdekében. A követválasztáson túl azonban Seilern Crescentiával való találkozásai, valamint Széchenyi döblingi utazása is kötődik a hajdani megye területéhez. Széchenyi szellemiségét a város értelmisége, a vármegyei hivatalnokok, a piarista tanárok a mezőgazdasági akadémia professzorai is lelkesen ápolták. 1881-ben megalakult a Magyaróvári Széchenyi Kör, amely Széchenyi Casinó, illetve Széchenyi Társaskör néven működött tovább az egyesületi élet felszámolásáig. 1941-ben kezdeményezték egy domborműves emléktábla elhelyezését a régi városháza falán, melyet 1942. V. 17-én avattak fel. 1990-ben Széchenyi Polgári Kör néven újjáalakul az egyesület. 2003-ban a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület fejszobrot állított a Széchenyi lakótelepen, 2010-ben a Széchenyi Polgári Kör érmet veretett a legnagyobb magyar tiszteletére.
[1]Zichy Henrik gróf (1811 – 1892) Széchenyi Istvánné, Seilern Crescentia első férjének gróf Zichy Károlynak gyermeke. Nemes gondolkodását bizonyítja, hogy 200 kötetet adományozott a vármegyének, saját költségén kiadatta Bél Mátyás Moson vármegyét leíró monográfiáját.
[2] A festmények ma a Hansági Múzeum tulajdonát képezik. Barabás Miklós képe a mai városháza dísztermében, míg Wéber Henrik festménye a múzeumigazgatói irodában tekinthető meg.
[3] Az emléktábla Várady Dobóczki Imre alkotása. A Széchenyi fejszobrot Meszlényi Molnár János, az emlékérmet Lebó Ferenc készítette.
[4] A napló idézetek az alábbi kiadványban találhatók. Széchenyi István: Napló. Válogatta és szerkesztette Oltványi Ambrus. Jékely Zoltán és Győrffy Miklós fordítása Budapest, 1978. 1534 p. A tanulmányban a naplóbejegyzések pontos dátumát adjuk meg, ily módom az eredeti és teljes német fordítással is összevethetők.
[5] Széchenyi naplójából tudjuk Crescentia a Hitelről magyarul küldte el megjegyzéseit, de a művet német fordításban olvasta.
[6] Bátyja Széchényi Pál ügyvédje
[7] Győr – Moson – Sopron Megye Győri Levéltára, Mosonmagyaróvári Részleg, IV. 502 a.) Közgyűlési jegyzőkönyvek, 1847. október 18.
[8] Győr – Moson – Sopron Megye Győri Levéltára, Mosonmagyaróvári Részleg, IV. 502. a) Közgyűlési jegyzőkönyvek 1847. október 25.
[9] A követi jelentések dátumai: 1848. március 16. március 19., április 7 illetve az utolsó április 16. Győr – Moson – Sopron Megye Győri Levéltára, Mosonmagyaróvári Részleg IV. 502.h ) Országgyűlési iratok
[10] Győr – Moson – Sopron Megye Győri Levéltára, Mosonmagyaróvári Részleg, IV. 502. a ) Közgyűlési jegyzőkönyvek 1848. május 1.
[11] Győr – Moson – Sopron Megyei győri Levéltára, Mosonmagyaróvári Részleg, IV.502. h.) Országgyűlési iratok
[12]Közli Kecskeméthy Aurél: gróf Széchenyi István utolsó évei és halála 1849 – 1860. Szépirodalmi kiadó 1987. 217 p. 51 – 52 oldal
[13] Mosonvármegye című újság, 1942. 41. szám