sztorsolya.hu: "Bécsben énekeltek az orsolyás diákok"
Reprezentatív helyszínen, a bécsi magyar nagykövetség márványtermében lépett fel a Szent Orsolya Gimnázium három diákja január 20-án, szombaton.
Az eseményen a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége mutatkozott be, ennek keretében bemutatták a „Védők és építők – magyarok a keresztény Európában” című kiadványt.
A kötetet Makláry Ákos görögkatolikus parókus, a KÉSZ elnöke, Járóka Lívia, az Európa Parlament soproni származású alelnöke, valamint Brummer Krisztián, a KÉSZ soproni csoportjának elnöke méltatta. Dr. Galgóczy Gábor, a KÉSZ társelnöke bemutatta az országos szövetség által kiadott Kárpát-medencei népénekgyűjtemény című kötetet. A kiadvány gyűjtései közül négy karácsonyi népéneket szólaltattak meg a Szent Orsolya Gimnázium diákjai: Krózser Martin, Brand Balázs (mindketten 11.ag–XI.) és Ivanics Ferenc (10.ag), Horváth József tanár úr irányításával – nagy sikerrel.
http://sztorsolya.hu/index.php/721-becsben-enekeltek-az-orsolyas-diakok.html